hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

Mérgező fémek hatására gyanakszanak

Számos mérgező fém magasabb koncentrációját mutatták ki autista gyerekek vérében és vizeletében az Arizonai Egyetem kutatói.

A Biological Trace Elements Research című szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban az amerikai kutatók 55 5-16 éves autista gyereket vizsgáltak, és eredményeiket összevetették hasonló korú és nemű 44 gyermek eredményeivel.

Az autista gyerekek csoportjának vérmintáiban jelentősen - 41 százalékkal - magasabb volt az ólom koncentráció, vizeletmintájukban az ólom - 74 százalékkal, a tallium - 77 százalékkal, az ón - 115 százalékkal és a volfrám - 44 százalékkal - volt magasabb.

Az ólom, a tallium, az ón, a volfrám mind mérgező fémek, amelyek károsítják az agy fejlődését és működését és más szervek egészséges működését is befolyásolják.

A szakemberek statisztikai elemzésnek vetették alá a kapott adatokat, hogy meghatározzák, van-e összefüggés a mérgező fémek koncentrációja és az autizmus súlyossága között, figyelembe véve az autizmus súlyosságának három különböző skáláját. Megállapították, hogy az autizmus súlyosságának váltakozása összefügg a mérgező fémek szintjével, a kadmium és a higany esetében volt a legerősebb a kapcsolat.

"Feltételezzük, hogy ha csökkentjük a mérgező fémeknek való korai kitettséget, az segíthet az autizmus szimptómáinak javításában és a mérgező fémek eltávolítása csökkentheti ezeket a szimptómákat. Ez a feltételezés további kutatást igényel" - idézte a tanulmányt a ScienceDaily tudományos hírportál.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink