hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Megújul a nemzeti KFI stratégia

A várhatóan 2017 végére elkészülő jelentés kitér majd a nemzetközi KFI tendenciák hatásaira, továbbá arra, hogy a stratégiai célkitűzéseket megvalósítandó milyen további eszközökkel lehet ösztönözni a KFI versenyképességének javítását.

A kutatás, a fejlesztés és az innováció hazai jövőképét meghatározó nemzeti KFI Stratégia megújításáért felelős Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a szakpolitikailag érintett tárcák, továbbá a hazai kutatási, fejlesztési és innovációs rendszer szereplőinek közreműködésével – a vonatkozó Kormányhatározat rendelkezéseinek megfelelően – átfogó értékelést készít, hogy a dokumentum 2013-as elfogadása óta milyen hazai és nemzetközi változások történtek, amelyek befolyásolják a kitűzött célok elérését, és milyen további eszközökkel lehet ösztönözni a kutatás-fejlesztés és az innováció versenyképességének javítását.

A nemzeti KFI Stratégiát 2013-ban fogadta el a Kormány (KFI stratégia (ld. 1414/2013. [VII. 4.] korm. határozat).

A stratégia megújítása hazai és nemzetközi szakértők széles körű bevonásával zajlik.

A műhelymunka előzménye a 2016-ban elkészült a magyar kutatási és innovációs rendszer értékelése, a Peer Review, amelyet az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatósága által a H2020 program Szakpolitika Támogató Eszköz keretein belül nemzetközi szakértőkből álló panel készített.

A stratégia megújításának folyamatát a 2017 májusában megalakult a KFI Stratégia tanácsadó testülete felügyeli.

2017. őszén széleskörű szakmai egyeztetés folytat az NKFIH a hazai kutatás-fejlesztési rendszer szereplőivel, a kutatókkal, a vállalatok, az innovatív vállalkozások képviselőivel, a felsőoktatási intézményekkel, akadémiai kutatóintézetek vezetőivel, a szakmai-ágazati szövetségek, kamarák, valamint önkormányzatok, egyéb szervezetek szakértőivel és döntéshozóival.

Az NKFI Hivatal az érintettek széles körének visszajelzését és ajánlásait is kéri a hazai kutatás-fejlesztés és innováció fejlesztési lehetőségeiről és a finanszírozási rendszer stratégiai irányairól. A stratégiai javaslatokat a kormányzat KFI területhez kapcsolódó szakértői is megvitatják, véleményezik.

A teljes információ

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink