2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Mától lehet szavazni az Egészségértés díj legjobb projektjeire

Mától december 3-án éjfélig lehet szavazni az idei Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat legjobb pályaműveire.

Október 10-én lezárult a 2021-es Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat nevezési határideje, melyet követően a neves szakemberekből álló zsűri megkezdte a pályaművek értékelését. A legjobbak közé válogatott projektekre a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a közönség is szavazhat a https://nekemszol.hu/kozonseg-szavazas oldalon. A legtöbb voksot begyűjtő projekt közönségdíjat kap a zsűri által odaítélt díjak mellett.

„A koronavírus-járvány miatt természetes, hogy többet és tudatosabban foglalkoznak az emberek az egészségüket érintő kérdésekkel. Ahogyan arra az AIPM idei friss kutatásának eredményei rámutattak, a hazai egészségértés szintje fejleszthető, az elmúlt években sikerült is előre lépni a területen, és ebben az ezt célzó kezdeményezéseknek kulcsszerepük volt.  A korábbi évekhez hasonlóan idén is rengeteg ötletes pályázattal találkoztunk, amelyek jelentős része már a járványhelyzet okozta kihívásokhoz alkalmazkodva segítette a magyar emberek egészségértésének fejlesztését. A zsűrinek nehéz dolga volt kiválasztani a legjobb pályaműveket, így kíváncsian várjuk, a közönségszavazás során melyik projekt lesz a legnépszerűbb” – mondta el Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója a közönségszavazás indulásával kapcsolatban.

Forrás: AIPM
Forrás: AIPM

Az idén „Élethosszig egészség” fókusszal meghirdetett kétmillió forintos összdíjazású pályázaton a zsűri által kiválasztott legjobb 10 egészségértést fejlesztő projektről részletesebb információ és a projektgazdákkal készült videók a www.nekemszol.hu/kozonseg-szavazas  oldalon tekinthetők meg.

2021-ben a zsűri döntése alapján a 10 legjobb pályázat:

  • Mályvabetegút - Digitális betegút kísérő - Mályvavirág Alapítvány
  • Aqua Challenge 2020 - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
  • Közérthető és hiteles online egészségügyi edukáció - Dr. Kulja András
  • A szülők informálásának fontossága a Gyermekszív Központban - Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Gyermekszív Központ
  • Millió lépés az életért - Magyar Szervátültetettek Szövetsége
  • Babára várva, online szülésfelkészítő tanfolyam - Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő
  • VI. Semmelweis Egészségverseny - Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete
  • Szociális Klaszter Egyesület - Együtt a demenciával: a gondozó családok komplex támogatása (INDA program)
  • Legyek Jól! - mindennapi egészségem - Doctor Consulting Kft.
  • Komplex betegedukációs program krónikus mieloid leukémiás betegeknek - Molekuláris Onkohematológia Kutatócsoport, I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Semmelweis Egyetem

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által idén hatodik alkalommal meghirdetett pályázat célja, hogy díjazza, és minél több emberhez eljuttassa az egészségértéshez kapcsolódó legjobb kezdeményezéseket. Az egészségértés azért fontos, mert azok, akik inkább követik a kezelési előírásokat, gyakrabban vesznek részt szűrővizsgálatokon, kevesebb krónikus betegségben szenvednek, jobb az általános egészségi állapotuk, és tovább élnek.

A Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat zsűritagjai 2021-ben

  • Zsűri elnök: Endrei Judit, Kor-határtalanul program alapítója, médiaszemélyiség
  • Salamon Adrienn, az „Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány elnöke, a Nekem Szól! Egészségértés Díj korábbi nyertese
  • Dr. Kókai-Nagy Ákos, az AIPM korábbi elnöke

Forrás: AIPM
Forrás: AIPM

 A pályázattal kapcsolatos friss hírek a facebook.com/nekemszol oldalon is elérhetőek.

(forrás: Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete )
hirdetés

Könyveink