hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Már üzemel az ELI-ALPS első lézerberendezése

A szegedi ELI-ALPS nyolc nagy lézerrendszere közül három már megérkezett, és az egyik esetében a helyszíni tesztüzem is sikeresen lezajlott, mondta Osvay Károly kutatási, technológiai igazgató csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.

Ezek a lézerrendszerek a világon egyedülállóak, ilyen eszközök máshol nem üzemelnek, mondta a szakember az intézmény tudományos megnyitója előtt tartott sajtótájékoztatón.

Az ELI-ALPS közép-infravörös lézerrendszerét a francia Fastile és a szegedi intézet munkatársai közösen fejlesztették ki, ez a berendezés már működőképes. A nagy ismétlési frekvenciájú lézert a Jénai Egyetem vezette konzorcium készítette. A terahertzes forrás tervezését és  üzembe helyezését a Pécsi Tudományegyetem munkatársai végzik. Ez utóbbi kettő tesztüzeme novemberben befejeződik, tudatta az igazgató.

A jövőben elsősorban biológusok és vegyészek kutatásaihoz használható közép-infravörös, illetve a nagy ismétlési frekvenciájú lézerek által egy másodperc alatt kibocsátott impulzusok száma 100 ezer körül alakul. Ilyen ismétlési frekvenciával, ennyire rövid és nagy energiájú lézerimpulzusokat jelenleg máshol nem tudnak előállítani, közölte Osvay Károly, aki szerint a kutatóintézetben az első külső felhasználók jövő januárban és februárban kezdhetik meg a munkát. A berendezések abban is egyedülállóak, hogy rendkívül stabil működésűek, naponta 12-14 órán át végezhető velük munka.

Jövő nyáron további két lézerberendezés érkezik Szegedre, ezeket szeptembertől, októbertől használhatják majd a kutatócsoportok.

A szegedi ELI-ALPS az Európai Unió tudományos nagyberuházásaként – a magyar mellett csehországi és romániai helyszínen  megvalósuló intézethálózat része. A szegedi projekt az építészeti beruházás mellett a kutatási berendezések és eszközök beszerzését is tartalmazó költségvetése több mint 70 milliárd forint, ennek 85 százalékát az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja. A szegedi intézet várhatóan nemcsak az ultragyors fizikai alapfolyamatok, de a biológiai-, orvosi- és anyagtudományok terén is kiemelkedő kutatási eredmények elérését teszi elérhetővé.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...