hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Már a tízes éveik elején járó fiúk is a bulimiához fordulnak

Már a tízes éveik elején járó fiúk is a bulimiához fordulnak, ha fogyni akarnak – állítják a legújabb tanulmányok, amelyek szerint az étkezési zavar mára jóval elterjedtebbé vált a kamaszkor küszöbén álló fiúk, mint a lányok körében.

A brit statisztikai hivatal adatai szerint a szigetországban ötezer, 16 éven alatti fiú szenved valamilyen étkezési zavartól. A valódi számok azonban ennél jóval magasabbak lehetnek, mivel nagyon sok eset nem kerül nyilvántartásba.

Egy Tajvanon készített másik tanulmány során 16 ezer gyermek étkezési szokásait vizsgálták meg. A brit Journal of Clinical Nursing című folyóiratban megjelent eredmények szerint a 10 és 12 éves kor közötti fiúk 16 százaléka ismerte el, hogy önhánytatásba kezdett a súlyára vonatkozó rosszindulatú megjegyzések miatt, míg ugyanez az arány a lányok esetében 10 százalék volt. A tanulmányt vezetője szerint az érintett gyerekek leginkább "ülő tevékenységeket" végeztek, vagyis nagyon sok televíziót néztek, interneteztek, vagy számítógépes játékokkal töltötték idejük jelentős részét.

Az amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) saját tanulmányának eredményei szerint az iskolás gyerekek négy százaléka vallotta be, hogy hashajtókat szedett az elmúlt hónapban.

Az étkezési rendellenességekkel foglalkozó Beat (Beating Eating Disorders) nevű jótékonysági szervezet szóvivője elmondta, a bulimia jóval elterjedtebb mint az anorexia, de sokkal nehezebb felismerni, mivel az áldozatok súlya nem változik olyan drasztikusan, vagyis jóval stabilabb marad, mint a másik betegség esetében - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában .

A bulimia leggyakrabban a kamaszéveik végén, a húszas évek elején járó fiataloknál alakul ki, különösen ha a súlyvesztésre irányuló többi próbálkozás sikertelennek bizonyul. Az elmúlt években több híresség és közismert személy ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy bulimiától szenved, köztük John Prescott, korábbi brit munkáspárti miniszterelnök-helyettes, aki fiatalként küzdött meg az étkezési zavarral.

(forrás: Népszava Online)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink