hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Május 6. a fogyókúra-ellenesség nemzetközi napja

Az első megmozdulás részvevői még csak egy nappalit töltöttek meg, de idén május 6-án immár öt kontinensen tűzik ki az aktivisták Fogyókúra Elleni Nemzetközi Nap (International No Diet Day, INDD) világoskék szalagját.

A fogyókúra elleni napot 1992-ben kezdeményezte Mary Evans Young, aki korábban maga is anorexiás beteg volt. Az késztette tiltakozásra, hogy egy 15 éves lány öngyilkosságot követett el a „kövérsége” miatt, pedig teljesen átlagos méretű ruhát hordott – olvasható a mozgalom honlapján (www.eskimo.com/~largesse/INDD/origin.html).
A nő, aki ma már a brit Diet Breakers kampány igazgatója, A kövér asszony visszaharap címmel annak idején sajtóközleményt adott ki, amelyben felemelte szavát az ellen, hogy a nők örökké kínozzák magukat a média által idealizált „tökéletes” soványság elérése érdekében. Egy tévéinterjújában május 6-ra tiltakozó pikniket hirdetett a londoni Hyde parkba.
Aznap azonban zuhogott az eső, ezért a megmozdulás részvevői Mary nappalijában verődtek össze. A következő évben már Ausztráliában, Kanadában, Angliában, Németországban, Új-Zélandban, Norvégiában, Oroszországban, Dél-Afrikában és szerte az Egyesült Államokban akadtak követői, mára pedig már világszerte több mint félezer csoport részese a természetes alak elfogadásáért elindított lázadásnak.
Ma, amikor a „tökéletes” vonalakkal kapcsolatos megszállottság sokkal erősebb, mint két évtizeddel ezelőtt, a globálissá duzzadt mozgalom meg kívánja erősíteni a nők önbecsülését. Az INDD aktivistái fel akarják kelteni a táplálkozási zavarok iránti tudatosságot, valamint el akarják fogadtatni, hogy pozitív önkép minden testméret esetében lehetséges.
Az INDD célja egyebek mellett az, hogy a fogyókúra-mániások adjanak maguknak legalább egy szabadnapot. A kékszalagosok fel akarják hívni az figyelmet arra, hogy nem létezik „helyes” testméret, s hogy a társadalomban mennyire elterjedt a testsúly miatti előítélet és diszkrimináció. A nemzetközi napon megemlékeznek a táplálkozási rendellenesség és a fogyasztóműtétek áldozatairól, és bemutatják, milyen hatalmas profittal működik, s milyen kevéssé hatékony a fogyókúraipar.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés