Magyarországon végeznék a bolgár betegek tüdőátültetéseit

Kazahsztán és Románia után legutóbb Bulgáriával is egyeztetések történtek a tüdőátültetésben történő együttműködésben.

A pénteki videokonferencia formájában megtartott magyar-bolgár tüdőtranszplantációs egyeztetések előzménye a Kásler Miklós által elindított nemzetközi együttműködés, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a magyar és bolgár felek áttekintsék az Országos Onkológiai Intézet bázisán megvalósítható, a magyar fél által bolgár páciensek érdekében végzendő tüdőátültetési tevékenység távlatait, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Mint írták, az intézetben működő Mellkassebészeti Központ világszínvonalú fejlesztésben részesült, aminek következményeként 2015 óta olyan sikerrel folynak az ilyen jellegű sebészeti beavatkozások, hogy a korábban osztrák együttműködésben lebonyolított magyar tüdőtranszplantációs program 2020-tól már szuverén módon működik. A magyar egészségügyi ellátórendszer már rendelkezik azzal a fejlett infrastruktúrával, a szervezési potenciállal és orvosszakmai felkészültséggel, hogy a tüdőátültetési kapacitását felajánlhassa a nemzetközi szinten jelentkező igények számára. Ez adja a szilárd szakmai alapot ahhoz, hogy Magyarországot mint szolgáltatót keresse kétoldalú tüdőtranszplantációs együttműködés végett Kazahszán, Románia és legutóbb Bulgária is.

A bolgár fél előzetes felvetései és kérdései kapcsán dr. Rényi-Vámos Ferenc docens főorvos, a sebészeti team vezetője ismertette a magyarországi orvosi és szervezési lehetőségeket és feltételeket. Az Intézetben kiváló szakmai gyakorlat halmozódott fel, amelynek megosztására kész fogadni egy bolgár pulmonológiai szakértőt is, utógondozással kapcsolatos képzésre. Prof. Dr. Kásler Miklós képviseletében dr. Lőrinczi Zoltán államtitkár újfent biztosította a bolgár felet arról, hogy Magyarország kész együttműködni Bulgáriával, és felajánlotta a magyar tapasztalatok átadását mind szervezési, mind orvosszakmai kérdésekben. A felek megállapodtak, hogy amíg a betegek transzplantáció utáni gondozása a származási helyén nem megoldott, addig szükségtelen más szakmai részletek mérlegelése, viszont kötelező megteremteni a jogi és logisztikai előfeltételeket Bulgáriának az Eurotransplant hálózatához való csatlakozásához. Ehhez a már folyamatban levő bolgár transzplantációs tevékenységet szükséges összehangolni a jelenlegi nemzetközi multilaterális eljárásokkal, amelyek szerint Magyarország is dolgozik. A magyar küldöttség kifejtette, hogy egy évig tartott, amíg Magyarország teljes jogú tagjává válhatott az Eurotrasplantnak, egyúttal bátorítva a bolgár felet is a csatlakozásra.

A felek arra a következtetésre jutottak, hogy továbbra is érdekeltek a magyar-bolgár bilaterális tüdőtranszplantációs megállapodás mielőbbi véglegesítésében, és ezzel párhuzamosan Bulgária eljár az Eurotransplanthoz való, jog szerinti csatlakozása és biomedikális illeszkedése ügyében, közölte a tárca.

(forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma, MTI-OS)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...