hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Magyar bravúr Bangladesben

Csókay András, Pataki Gergely és Hudák István vállalkozott a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztására, írja a Blikk.

A nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozás első, legveszélyesebb műtéte a napokban történt meg, sikeresen – adja hírül a Blikk.

Pataki Gergely plasztikai sebész kollégámmal tartottam tavaly Bangladesbe, ekkor találkoztunk a két kislánnyal – kezdte dr. Csókay András. – Rabia és Rukiya épp olyanok, mint bármelyik kétéves gyermek: járnak, mosolyognak, kommunikálnak a külvilággal, csak épp a koponyájuknál összenőttek, és bár az agyuk külön-külön kifejlődött, az agykéreg összetapadt. Közös volt a fő agyi szállítóér-hálózatuk is. Néztem az MR-leleteiket, és imádkoztam. Majd eszembe jutott: mi lenne, ha az ­óriás agydaganatok viselkedését próbálnánk utánozni, így segítve a gyerekeken. Azaz szépen lassan elzárnánk az ereket, így a keringés másfele terelődik. Ezt csináltuk meg katéteres eljárással! Tudtam, hogy erre egyetlen ember képes, dr. Hudák István kollégám, akivel a Honvédkórházban dolgozunk.

A magyar orvosok a múlt vasárnap utaztak Banglades fővárosába, Dakkába. Először három órán keresztül érfestéssel vizsgálták a kislányok agyi keringését, majd egy ötórás beavatkozás következett. A doktorok végül sikerrel jártak: egy ötórás műtéttel lezárták a közös nagy és a 24 kisebb vénát is. A két kislány mosolyogva ébredt az altatásból. Bár kívülről nem látszik semmi, mégis megtörtént a szétválasztásuk legfontosabb lépése: most már külön-külön működik az agyuk.

(forrás: Blikk)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés