hirdetés
hirdetés
2017. december. 18., hétfő - Auguszta.
hirdetés

Magán kontra állami: még tart a meccs

Ami ma Magyarországon zajlik, az a helyettesítő rendszer irányába mutat, azonban biztosítási konstrukció nélkül, írja a KettősMérce.

hirdetés

Az, hogy többnyire közvetlenül a magánszolgáltatótól „vásárol”, aki tud, mindenfajta szolidaritásnak ellentmond és az öngondoskodás felé tolja a társadalmat  olvasható a KettősMérce elemzésében. Gyakorlatilag párhuzamos rendszer épül ki, amely magához vonzza a humánerőforrást a közfinanszírozott egészségügytől, a betegek elszívásával pedig látszólag „tehermentesíti” az állami rendszert – ez utóbbit sok szakértő pozitívumként látja.

A betegek menekülése az állami rendszerből és a magánszektor erősödése a humánerőforrás-krízis miatt pontosan az állami rendszer további gyengülésével járhat. Ezen felül nagyon fontos lenne megoldani a magánszektor kontrollját, értve ezalatt az ellátások minőségbiztosítását, felügyeletét, utóbbi időkben pedig az ellátások árainak  a kereslet megugrása miatti – elszabadulását is.

Mindenesetre a magánegészségügy helyét megtalálni sokkal nehezebb feladat lesz egy univerzális hozzáférést, jó minőséget, betegjogokat célul kitűző egészségpolitikai vezetés számára a jövőben, mint lett volna mondjuk 2006-ban, vagy 2010-ben. Mára a magánszektor olyan mértékű erősödéséről, és a köz- és magánrendszer olyan fokú keveredéséről beszélhetünk, amelyet nagyon nehéz megfelelő szabályokkal utánkövetni.

Szakértői számítások szerint, “megvizsgálva a vezető magán-egészségügyi szolgáltató társaságok legfrissebb, közzétett pénzügyi beszámolóit, megállapítható, hogy 2012 és 2016 között a kiemelt magán-egészségügyi szereplők éves árbevétel-növekedési ütemének mediánja 17 százalékos volt.” Ez a tendencia, vagyis a magánszektor erősödése várhatóan a jövőben is erősödni fog.

A köz és a magán szövevényes kapcsolata miatt vegytiszta modell biztosan nem érhető el Magyarországon, alternatív megoldásokban is érdemes gondolkodni. Például megengedni átlátható módon, hogy az eddigi gyakorlat szerint, meghatározott, átlátható keretek között, a közfinanszírozott kapacitásokon túllehetőség legyen magán-beavatkozást végezni állami intézményben, és ugyanígy a magánszolgáltatókat is ellenőrizhetővé tenni a szolgáltatás-nyújtást.  És nem utolsó sorban alapvető lenne érdekeltté tenni az egészségügyi szakembereket, hogy az állami berkekben maradjanak.

A legfontosabb azonban, hogy a magánszolgáltatások/magánegészségügy helyének transzparens kijelölése csak abban az esetben lehetséges, ha tudjuk, milyen „állami” rendszert szeretnénk - vagyunk hajlandóak - fenntartani.

A közvetlenül, zsebből történő szolgáltatás-vásárlással, öngondoskodással az egészségügyi rendszerek eszménye, a WHO által világszinten felkarolt universal health coverage – egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáférés – nem megvalósítható, de még csak meg sem közelíthető. Ez csak a közfinanszírozott rendszerekben, össztársadalmi szolidaritáson alapulva valósítható meg. Ezért ennek erősítése és egyben határainak meghatározása elengedhetetlen előfeltétele egy átláthatóan működő, legkevésbé igazságtalan esetben (?) kiegészítő jellegű magánegészségügynek.

(forrás: Kettős Mérce)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink