hirdetés
2021. április. 21., szerda - Konrád.
hirdetés

Kritikus helyzet a Honvédkórházban

A Népszava szerint szeptembertől meglehetősen nehéz lesz megszervezni a műtéteket a főváros egyik legnagyobb sürgősségi centrumában.

hirdetés

Fölmondták az önkéntes túlmunka szerződéseiket a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai – írja a Népszava. Úgy tudják: a Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, az érintett orvosok a júliusi fizetési jegyzékükön szembesültek azzal, hogy több tízezer forinttal kevesebbet kaptak a szokásos összegnél. Volt olyan orvos is, akinél ez a differencia elérte a 100 ezer forintot.

Az érintettek az elmúlt hetekben folyamatosan próbáltak egyeztetni a munkáltatóval, de nem sikerült megállapodniuk, így a túlmunkát érintő fölmondásuk szeptember elsején életbe lép. Ettől a naptól kezdve az orvosok a korábbi heti 60 óra helyett, csak 48 óra munkát végeznek a Honvédkórházban.

Az egészségügyben dolgozók normál munkaideje heti 40 óra, a munkáltató további 8 órányi gyógyítást kötelezően elrendelhet, és további 12 órát pedig önként lehet vállalni. Ez utóbbi kereteit általában külön szerződés szabályozza. Miután az állami egészségügyben egyre nagyobb gondot jelent az orvos- és a szakdolgozóhiány, a munkáltatók arra törekednek, és ezt meg is fizetik, hogy embereik ezt az önként vállalható időt is náluk dolgozzák le. Lapunk úgy tudja: a Honvédkórházban az önkéntes túlmunkáért óránként néhány ezer forint „extra bér” járt, de csak a ténylegesen munkával eltöltött időre. Azaz, ha be voltak osztva, de az idejüket nem a műtőben töltötték, akkor nem járt a többlet.

112 orvos egységes föllépése bármely kórház ügyeletét, normál működését megroppantaná. Legjobb esetben csak a tervezett műtéteket kell fölfüggeszteni, rosszabb esetben az ügyeleti ellátás is megakadhat. A Népszava szerint úgy tűnik: a kórház menedzsmentje az ügyeleti beosztással még csak megbirkózik, de szeptembertől az előre tervezett műtétekből a korábbinál biztosan kevesebb lesz. Azaz szinte valamennyi műtétes szakmában nőnek majd a várólisták. Traumatológust, aneszteziológust nem egyszerű találni, belőlük országszerte hiány van. Például van olyan kis kórház, amely egyetlen nyolc órás ügyeletért hajlandó akár 150 ezer forintot is fizetni traumatológusnak, a külsős, vállalkozási formában kisegítő aneszteziológusoknak pedig évek óta 50-60 ezer forintos óradíjuk van.

A Honvédkórház sürgősségi ellátóhelye is gyakran kerül a lapok hasábjaira. Szinte nincs olyan hét, amikor a közösségi portálokon ne akadna olyan poszt, amely arról szól, hogy egy-egy betegnek megint nyolc-tíz órát kellett várakoznia. Most ott is tovább romolhat a helyzet, mert az elmúlt hetekben tízen, az orvosok harmada távozott onnan a túlzott terhelésre hivatkozva.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink