hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Komoly terhelés alatt vannak az egészségügyi dolgozók

A Független Egészségügyi Szakszervet elnöke szerint az egészségügyi rendszer sok tekintetben most is működésképtelen. A dolgozókat pedig nem készítettek fel megfelelően a nyár folyamán a járvány második hullámára, közli az ATV honlapja.

„Jelentős a létszámhiány, az elmúlt hónapokban még nagyobb lett, több ezer fővel csökkent az egészségügyben, illetve a szociális ágazatban dolgozók száma” – erről Soós Adrianna beszélt az ATV Start című műsorában. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke hozzátette: nyolcezer 65 év feletti dolgozó van.

Soós elmondása szerint nagyon komoly terhelés alatt vannak az egészségügyi dolgozók a járvány második hulláma alatt. Szerinte a rendszer sok tekintetben most is működésképtelen. Sok műtétet kellene elvégezni, amire nincs kapacitás, alapvetően a személyi feltételek hiánya miatt. A koronavírusos betegek ellátására kijelölt kórházak közül is több ott tart, hogyha több beteg bejön, akkor már más helyről kell személyzetet kérni, mert a kórházban nincsen átcsoportosítható kapacitás.

A Magyar Orvosok Szakszervezetével közösen írtak egy levelet Orbán Viktornak, hogy sürgős intézkedésekre van szükség a személyi állomány megerősítésében, ami azt is jelenti, hogy bérintézkedéseket előre kellene hozni, és minden esetben valamilyen pótlékot kéne adni az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozóknak.

Soós úgy véli, ez a nyár úgy ment el, hogy a személyi feltételek tekintetében nem készítettek fel a dolgozókat úgy, ahogy kellett volna, sem az eszközök használatára, sem arra, hogy mi fog történni akkor, ha az egészségügyi, szociális ágazatban dolgozók 5-10 százaléka kiesik egy esetleges megfertőződés miatt.

További részletek

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink