hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Komárom-Esztergomban is kimutatták a madárinfluenzát

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Komárom-Esztergom megyei Ács település nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában, a hatóság a szükséges intézkedéseket azonnal megtette, közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében állami kártalanítás mellett az Ács település melletti gazdaság teljes állományát, 53 500 pulykát leölik. Az országos főállatorvos az ország teljes területén elrendeli a baromfik zártan tartását. A kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfi termékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók, írták.

A fertőzött állományban nagymértékben megemelkedett az elhullás, továbbá megjelentek a betegségre gyanút keltő klinikai tünetek is. A Nébih laboratóriumi vizsgálatai vasárnap este megerősítették a madárinfluenza jelenlétét. A telep kiürítését – az egészséges állományok védelme és az exportképesség fenntartása érdekében a hatóság már a gyanú alapján megkezdte. A szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A már jelenleg is érvényben lévő járványvédelmi előírások értelmében az állatokat a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá. Az alom tárolását szintén úgy kell megoldani, hogy elkerülhető legyen a vadmadarakkal történő érintkezés, lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva.

A tájékoztatás szerint a H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel. A most kimutatott vírustörzs nagyon hasonló ahhoz, ami 2016-ban volt jelen az országban.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink