hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ki kapja a háziorvosok 4 milliárdját? (Fissítve: az államtitkárság cáfol)

Úgy tűnik, nem kapják meg a korábban beharangozott négymilliárdos pluszforrást a háziorvosok – értesült a Magyar Nemzet.Az államtitkárság cáfol.

2015. 09. 13.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint – a várakozások és az ígéretek ellenére – úgy látszik, hogy nem a háziorvosi ügyeletet ellátók kapják meg azt a 4,1 milliárd forint plusztámogatást, amelyről korábban kormányhatározat született. Rédei József, a Sürgősségi Ügyeleti Ellátók Egyesületének elnöke a lapnak elmondta, már hetek óta kérdezgetik az érintett orvosok és szakdolgozók, hogy mikorra várható a pénz. Az érintettek nagyon várták az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán által beharangozott plusztámogatást, most a szaktárcához fordultak, hogy választ kapjanak arra, miért változtattak mégis, és ki kapja a 4,1 milliárd forintot.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a lap azt a tájékoztatást kapta, hogy az alapellátásban a 4,1 milliárd forint pluszforrást az iskolai egészségügyi ellátásra, a fogászatra és a védőnői ellátásokra fordítják, írja a Hír TV. Erről azonban nem találtak információt a Magyar Közlönyben korábban megjelent kormányhatározatban, amelyben még az szerepel: a pénz a háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás támogatására szolgál.

 

Frissítés: 2016. 09. 15.

Laptársunk cikkével kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága az alábbi tájékoztatást küldte szerkesztőségünkhöz:

"Sosem született olyan ígéret, hogy a kormány 4,1 milliárd forinttal támogatná a háziorvosi ügyeleti ellátást. A kormány azt ígérte, hogy ezt az összeget a védőnői, fogorvosi és az iskola egészségügyi ellátásra fordítja. Ezt az ígéretet a kormány betartotta, a szolgáltatók az összeget januárig visszamenőleg megkapták.

2016-ban a háziorvosi ügyeleti szolgáltatók részére kifizethető díjazás nem változott, ezek finanszírozására az Országos Egészségbiztosítási Pénztár éves szinten 10,1 milliárd forintot különít el. Mindemellett fontos megemlíteni, hogy a háziorvosi praxisok finanszírozására a kormány idén 10 milliárd forintos plusztámogatást biztosít."

 

(forrás: Magyar Nemzet, Hír TV)
hirdetés

Könyveink