hirdetés
2020. január. 27., hétfő - Angelika.
hirdetés

Kelendőek az immunrendszert erősítő készítmények

A korábbi évek tapasztalata alapján január végén, illetve februárban jelentkezik a nagyobb számú influenzás megbetegedés, de Békés megyében egyelőre biztatóak az előjelek.

hirdetés

Az influenzafigyelő-szolgálatba bevont háziorvosoknál az elmúlt héten Békéscsabán és körzetében 4311-en, Gyulán és térségében 2793-an, Orosházán és környékén 2276-an fordultak meg, s összesen 36-an panaszkodtak influenzaszerű tünetekre.

A tiszti főorvos a kedvező körülmények közt említette még a sikeres oltási kampányt. A háziorvosoknál igényelhető oltószerek jól fogynak. Az egészségügyi szakemberek szerint ez azért is örvendetes, mert a korábbi évek tapasztalata alapján január végén, illetve februárban jelentkezik a nagyobb számú influenzás megbetegedés.

A korábbi időszakhoz képest a megyében lényegesen többen mentek a patikákba felsőlégúti panaszokkal hétfőn. Gerzanitsné dr. Tóth Mónika békéscsabai gyógyszertárvezető-helyettes emlékeztetett rá, legutóbb tavaly szeptember elejétől októberig volt ilyen nagy hullám, amely decemberre lecsengett. A mostaniban vélhetően közrejátszik, hogy az ünnepek idején a rokonlátogatáskor adták-vették a bacilusokat az emberek.

Nagyon sokan keresik az immunrendszert erősítő készítményeket. Az influenza elleni oltószert a kismamák veszik és azok, akik olyan gyógyszert szednek, amely rontja a szervezet ellenállóképességét.

A teljes cikk a Békés Megyei Hírlap oldalán olvasható.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés