hirdetés
2025. július. 12., szombat - Izabella, Dalma.
hirdetés

Kásler a kórházi fertőzésekről szóló rendeletről

Az intézményben alkalmazkodni kell a kórházi fertőzések megelőzéséről szóló miniszteri rendelethez, mondta az InfoRádiónak Kásler Miklós.

Semmi újat nem találtak ki, csupán a már meglévő szabályok betartását biztosították – hangsúlyozta Kásler Miklós az InfoRádióban. A jogszabályban nagyon pontosan meghatározták, hogy mit kell tenni a kórházakban, hogyan kell adatokat felvenni a betegektől, kik veszélyeztetettek, milyen esetekben van szükség laborvizsgálatra, azt milyen körülmények között kell végezni.

– Ettől azt várjuk, hogy a kórházi fertőzések száma 30-50 százalékkal csökkenjen Magyarországon – mondta a miniszter.

A kórházak a fertőzések megelőzésére például infektológus orvosokat alkalmazhatnak – erősítette meg a tárcavezető. Arra a kérdésre, hogy biztosítanak-e plusz keretet a kórházaknak a protokoll betartásához, a miniszter azt mondta, minden kórháznak rendelkezésére áll a megfelelő forrás ahhoz, hogy a fertőzéseket meg lehessen előzni.

A miniszter arról is beszélt, hogy olyan speciális laboratóriumot alakítottak ki, amely nemcsak az itthon előforduló, megszokott fertőzések azonosítására alkalmas, hanem a nagyon ritkán előforduló, behozott kórokozókat is azonosítani tudják.

A miniszter arról is beszélt, hogy a rendelet egyfajta protokollt jelent, amelyet minden intézménynek be kell tartania. „Le van írva a sorrend, le van írva, hogy mit kell tenni, hogy kell tenni”. Kásler Miklós szerint, ha az irányelvnek megfelelően működnek az intézmények, elkerülhetők a tévedések, a hiányosságok.

Arra a kérdésre, hogy a rendelet már hatályba lépett-e, a miniszter úgy reflektált: "az intézményeknek eszerint kell eljárnia".

A Magyar Közlönyben szeptember 11-én megjelent rendelkezés egyébként október 1-jével lép hatályba.

(forrás: InfoRádió)

Könyveink

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...