2024. április. 19., péntek - Emma.

Karikó Katalin a magyar oltási rend változásáról

Három hét helyett 35 nap is megfelel a Pfizer oltóanyagból a második dózis beadási idejének, szúrta ki az Index Karikó Katalin bejegyzését.

Vasárnap jelentették be, hogy változik a hazai oltási rend, és a Pfizer-vakcina második dózisát a korábbi 21 helyett 35 napos különbséggel adják majd be a pácienseknek.

Erre reagált az Index szerint Karikó Katalin saját Facebook-oldalán egyik követőjének. A magyar származású biokémikus, aki kulcsszerepet játszott a vakcina kifejlesztésében, azt írta, hogy nem kell aggódni, három hét helyett ugyanis 35 nap is megfelel az oltóanyagból a második dózis beadási idejének. A szakember leszögezte azt is, hogy már az első adag is véd, és még ha hónapokkal később is jön a második dózis, akkor annak is jónak kell lenni. 

Karikó Katalin írta még azt is, hogy míg a vakcinákat korábban mínusz 70 fokon tárolták évekig, nem is tesztelték mínusz 20 fokra, ezért nem is javasolták azt, hogy lehet alacsonyabb fokon tárolni, mert mint azt hozzátette, bizonyíték kellett volna erre.

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés