2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Izraelben kültéri maszkviselést vezetnek be az ötven főnél népesebb tömegeknél

Izraelben szabad téren is kötelező lesz a maszkviselés az ötven főnél népesebb tömegeknél már csütörtök éjféltől az omikron koronavírus-változat elleni védekezés érdekében.

"Ellenőrzésünk alatt tartjuk a helyzetet, sokkal jobban állunk a világ más részeihez viszonyítva", közölte Nicán Horovic egészségügyi miniszter a korábbi vírusváltozatoknál sokkal fertőzőbb omikron elleni védekezés újabb lépéseiről tartott csütörtök esti minisztériumi sajtótájékoztatóján. "Ez nem influenza, és nem szabad félvállról venni, továbbra is együtt fogunk élni a koronavírussal", hangsúlyozta. "Az elkövetkező hetekben többet meg fogunk tudni arról, miként viselkedik az omikron változat, milyen veszélyes, és mi kell ahhoz, hogy sikeresen átvészeljük ezt a hullámot" - fogalmazott az izraeli egészségügyi miniszter. "Nem indokolt, hogy újra és újra a gazdaság bezárásáról beszéljünk, leállásról, mindez nincs napirenden. Az omikron-járványhullám más, mint elődei, megfontolt és felelősségteljes kockázatkezeléssel dolgozunk"- tette hozzá.

Az újév megünnepléséről szólva felszólította a lakosságot, hogy "vigyázzon magára", és hangsúlyozta: mindenkinek személyes felelőssége, hogy megakadályozza mások megfertőződését.

Nachman As professzor, az egészségügyi minisztérium főigazgatója bejelentette, hogy a negyedik, újabb emlékeztető oltást egyelőre csak az immunhiányos betegek számára engedélyezte, és nem minden 60 év feletti számára, miként a tanácsadó grémium javasolta. Emellett több kórházban már korábban megkezdték az egészségügyi személyzet újraoltását.

Csütörtökön Izraelbe érkezett az első szállítmány a Pfizer gyógyszergyár tablettájából, amelyet szintén a koronavírus okozta betegség kezelésére szánnak. Ezt először a veszélyeztetett csoportokba tartozó fertőzötteknek fogják adni.

Izraelben továbbra is meredeken emelkedik az új fertőzöttek száma a koronavírus omikron változatának elterjedése nyomán. Szerdán 3947 új vírushordozót azonosítottak, a mintegy 135 ezer teszt pozitivitási aránya 2,93 százalék volt.

*

A holland kórházakban november közepe óta most kezelik a legkevesebb koronavírusos fertőzöttet, azonban mintegy háromhetes folyamatos csökkenés után ismét nő az új esetek száma. Az elmúlt 7 napban napi átlagban ismét mintegy 15 ezer új fertőzöttet jelentettek, míg a kórházi ápolásra szorulók száma több száz fővel csökkent a múlt héten, és az intenzív osztályokon is kevesebb embert kezelnek. Hollandiában is már a koronavírus omikron változata dominál, Amszterdamban ez a variáns felel a fertőzések 80 százalékáért.

Amszterdamban, amely a fertőzések egyik gócpontja, az önkormányzat betiltotta a holland kormány által elrendelt lezárások ellen vasárnapra tervezett tüntetést, arra hivatkozva, hogy a szervezők megtagadták az esemény biztonságos lebonyolítását. A városi vezetés sajtóközleményében azt írta, hogy a megengedett 3500 helyett 25 ezren vennének részt a demonstráción, továbbá "a rendőrség olyan információknak van birtokában, amelyek arra utalnak, hogy a tüntetők egy része erőszakra készül". Sajtóhírek szerint az is hozzájárult a döntéshez, hogy a rohamrendőrség vasárnapra országos sztrájkot hirdetett.

Múlt szombaton Hollandiában ismét lezárások léptek életbe. Az intézkedések értelmében a nem alapvető fontosságú árucikkeket forgalmazó kereskedelmi egységek január közepéig zárva tartanak. Az oktatási intézményeknek január 9-ig kell zárva tartaniuk, a kabinet a jövő hónap első hetében dönt arról, hogy ezután újraindulhat-e a jelenléti oktatás. Az országban korábban több tüntetést tartottak a lezárások ellen, a megmozdulások néhány helyen erőszakba torkolltak. A korlátozásokat a kormány november közepén vezette be ismét, miután rekordszámú fertőzöttet igazoltak.

*

A világon 286 523 281 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 429 324 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban a világon 284 517 499 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 421 824 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink