hirdetés
2019. december. 16., hétfő - Etelka, Aletta.
hirdetés

Itt a létszámstopot elrendelő határozat!

Nyilvánosságra hozta a 24.hu azt a kormányhatározatot, amely alapján a teljes közszférában létszámstopot rendeltek el november 6-ától.

hirdetés

A létszámgazdálkodással kapcsolatos intézkedésekről szóló kormánydöntés (1. oldal, 2. oldal) – visszavonásig – tételesen megtiltja a minisztériumoknál, a kormányzati főhivataloknál, a központi hivataloknál, a fővárosi és megyei kormányhivataloknál, a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó egyéb szerveknél új kormányzati/hivatásos/katonai szolgálati, hon- és rendvédelmi, valamint közalkalmazotti jogviszony és munkaviszony létesítését. A létszámstopról szóló rendelkezést az állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságokra és alapítványokra is alkalmazni kell. Kivételt lényegében csak a szakmai felsővezetők kinevezése jelent, ezen kívül felmentést kizárólag Rogán Antal adhat a szabály alól.

A 24.hu körkérdéséből kiderült, az érintett érdekképviseleteket nem tájékoztatták a létszám befagyasztásáról, még kevésbé annak okáról. Kormányhivatali forrásunk ugyanakkor elmondta, nem csak a hiányzó létszám feltöltését tiltották meg a vezetőknek, hanem egy januárra tervezett leépítésről is tájékoztatták őket.

A létszámkorlátozás mellett kötelező létszámjelentést is előírtak.

(forrás: 24.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink