hirdetés
2019. november. 15., péntek - Albert, Lipót.
hirdetés

Interjú Tolnay Edinával 2. rész

Férfiak esetében a tüdőrák okozta halálozásban hazánk világelső, és a Központi Statisztikai Hivatal halálozási adatai szerint Európában a lakosság számához viszonyítva nálunk halnak meg a legtöbben krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) következtében. Többek között ennek megmagyarázására kértük dr. Tolnay Edinát, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet orvosigazgatóját. A Hosszabb túlélés nem kissejtes tüdőrákban című cikk folytatása.

– Nagy előrelépés a célzott biológiai kezelés megjelenése, az epidermális növekedési faktor receptor (EGFR), illetve az angiogenezis gátlása a pulmoonkológiában annak ellenére is, hogy mindössze két hónappal növelik meg a progressziómentes túlélést és az össztúlélést egyaránt?

– Ezek az adatok korábbi vizsgálatokon alapulnak, amikor második és harmadik vonalban alkalmazták a biológiai szereket. Idei eredmények szerint bizonyos betegcsoportokban – ilyen a funkciót nyerő, aktivációs mutáció megléte a daganatsejtekben – az EGFR-gátlás elsővonalbeli kezeléssé válhat. Az európai populációban a nem kissejtes tüdőrákos betegek 10–15 százaléka tartozik ebbe az alcsoportba. Körükben a progressziómentes túlélés célzott kezeléssel megközelíti a tíz hónapot, ami standard kemoterápiával kezelve a nem szelektált betegcsoportot 4,5 hónap. De a túlélés is megduplázódik, sőt egyéb kiegészítő kezelésekkel elérheti a két évet. Ez már jelentős eredmény. Az angiogenezis gátlókkal kezelt betegek teljes túlélése pedig 4 hónappal haladja meg a korábbi kezelésekkel elértet.

Az új, biológiai kezeléseknek az is az előnyük, hogy kevesebb és enyhébb mellékhatással járnak, a betegek életminőségét kevésbé rontják, mint a kemoterapeutikumok (az EGFR gátló ráadásul tablettában hozzáférhető, ami lehetővé teszi az otthoni kezelést), és a tünetenyhítés fejlődése is jelentős volt az elmúlt évtizedben. Az antiemetikumok tolerálhatóvá tették, sőt esetenként az émelygés szintjére redukálták a kemoterápiát kísérő hányást, a major analgetikumok új alkalmazási módjai (tabletta, transzdermális tapasz) ambulánsan is elérhetővé váltak, és akár teljesen fájdalommentessé teszik a beteget. A daganatot kísérő étvágytalanságot, fogyást is tudjuk már olyan szinten befolyásolni, hogy a beteg visszanyerje a súlyát és ezáltal a terhelhetőségét. Az utóbbi években, bár nem nagyságrendi változásról van szó, egyre több olyan betegünk van, aki a kezelés során fenn tudja tartani a normális életvitelt.

– A New England Journal of Medicineben írják Amy Kelley és munkatársai, hogy nem kissejtes tüdőrákos betegeknél a korai palliatív kezelés jelentősen, a kemoterapeutikumoknál és a másod-, harmadvonalban alkalmazott biologikumoknál is hosszabb idővel növeli meg a túlélést. Mennyire elterjedt nálunk a palliatív ellátás?

Nagyon érdekes a cikk, amit szóba hozott, a Tüdőgyógyászat című szaklapunkban, ami a Magyar Tüdőgyógyászat Megújulásáért Alapítvány folyóirata, referáltuk is. A Tüdőgyógyászat egyébként szabadon hozzáférhető az interneten; főleg a gyakorlat felé orientálódik, és mivel úgy vettük észre, hogy a szakirodalom nyomon követése nem fér bele mindenki életébe, ezért annak legfrissebb eredményeit is igyekszünk bemutatni. Visszatérve az említett tanulmányra, az azt taglalja, hogy azok a betegek, akik a kemoterápia indításával egyidejűleg már palliatív kezelést és tanácsadást is kaptak, sokkal tovább és jobb minőségben éltek – hiszen többek között nem kellett szoronganiuk attól, hogy magukra maradnak a szenvedés során vagy a munkából kiesve éhen halnak, hanem maguk mögött tudhattak egy csoportot, amelyik támaszt nyújtott nekik.

Azt is tisztázták a vizsgálat során, hogy nagyon sok felesleges élet végi tortúrától megkímélődtek ezek a páciensek, hiszen jelezhették például, ha nem kívántak reszuszcitációt vagy intenzív terápiás ellátást. Vagyis a korai palliatív ellátással kiegészült kezelés nemcsak humánusabb, hanem még olcsóbb is.

Magyarországon nemhogy a korai, de a késői palliáció sem megoldott, holott a Hospice Alapítvány és a többi hasonló munkacsoport óriási erőfeszítéseket tesz ennek érdekében.

Fontos előrelépésnek tartanám, ha a nagy onkológiai centrumokban olyan palliatív munkacsoportokat alakítanának ki, amelyek révén nem csak a lelkész vagy a dietetikus lenne elérhető, de a pszichológus és a szociális munkás is, akik nemcsak az onkológiai team döntéshozását segítenék információkkal, de a hozzátartozókat is tudnák támogatni.

Az onkológiai szakmai kollégium, amelynek tagja vagyok, mivel nem kapott arról értesítést, hogy felmentenék a feladata alól, teljes gőzzel dolgozik; a soron következő ülésen tárgyaljuk többek között a palliatív orvosi licencvizsga lehetőségét is.

– Mennyire tartja jelentősnek azt a felfedezést, amit Stephen Ligget és munkacsoportja jelentetett meg a Nature Medicineben: azt találták, hogy a tüdőben keserűt érzékelő receptorok vannak, amelyek ingerületbe jőve többszörösen hatékonyabb hörgőtágítók, mint az asztma jelenleg elérhető gyógyszerei?

– Ha ezt a felfedezést 10–15 év múlva a klinikumban is használhatjuk, az nagy öröm lesz, jóllehet az elmúlt évtizedekben nagy az áttörés e betegség kezelésében. A ’70-es években még nem volt ritka, hogy fiatal betegek haltak bele egy súlyos asztmás rohamba. Viszont a múlt évszázad végén bevezetett hosszú hatású hörgőtágítók és az inhalációs kortikoszteroidok olyan szinten változtatták meg a kórkép megjelenését, súlyosságát, hogy az zömében ambuláns betegséggé vált. A páciensek egy kis hányada azonban ma sem reagál a szokványos fenntartó kezelésre, a betegség az életüket is veszélyeztetheti; az ő számukra óriási lehetőség, ha új hatásmechanizmusú gyógyszerek kerülnek kifejlesztésre.

A Tolnay Edinával készült interjú elejét itt olvashatja!

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés