hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Indul az ELEF és az OTÁP vizsgálat

A nők a ténylegesnél karcsúbbnak, a férfiak pedig magasabbnak látják magukat, derült ki a korábbi felmérések során. Az idei kikérdezés ma indul.

Az Európai Lakossági Egészségfelmérés (ELEF) hazai résztvevői a mai nap vehetik kézhez a vizsgálatban való részvételre invitáló felkérő levelüket – jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) életminőség-statisztikai főosztályának vezetője. Tokaj Károlynétól azt is megtudtuk, hogy az idén szeptember 16-tól december 16-ig tartó kikérdezés – amelyre unió szerte 2004 és 2016 után immár harmadik alkalommal kerül sor – tagállami szinten egységes módszertan és kérdőív alapján történik, így az eredmények összehasonlíthatók. Az ELEF külön előnye, hogy témakörei – egészségi állapot, egészséget befolyásoló tényezők, egészségügyi ellátás, valamint társadalmi-demográfiai jellemzők – révén azok egészségi állapotáról és életmódjáról is információkhoz juthatnak, akik egyébként nem járnak orvoshoz. Kísérleti jelleggel, most első ízben a felmérésben részt vevő szülőknek tesznek fel kérdéseket a velük közös háztartásban élő, 15 évnél fiatalabb gyermekekre vonatkozóan is.

Az 510 hazai településről kiválasztott 10 470 résztvevő szeptember végéig, akár interneten is válaszolhat a felmérés kérdéseire, a többieket kérdezőbiztosok keresik fel előre egyeztetett időpontban. Az első hazai eredmények közlése jövő év tavaszán várható, az összesített uniós jelentés azonban csak 2020 végére.

Az ELEF-hez kapcsolódva kerül sor az Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot (OTÁP) vizsgálatra, amelynek gazdája az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). Ezt a felmérést először a nyolcvanas évek második felében szervezték meg, majd 2009-ben és 2014-ben ismételték meg, mondta el Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója egyetlen, ám fontos adatot emelt ki: vizsgálatról vizsgálatra hízott a magyar. Igaz, legalább a lakossági sófogyasztás, ha nem is csökkent, de legalább stagnál. Érdekes egyébként, hogy a tükörben kik is néznek vissza ránk: a nők a ténylegesnél karcsúbbnak, a férfiak viszont délcegebbnek, magasabbnak látják magukat.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink