hirdetés
2020. október. 29., csütörtök - Nárcisz.
hirdetés

 

Immunválasz COVID-19-ben

A válságos állapotba kerülő betegek immunrendszere is igen erőteljesen reagál az új koronavírusra, és talán épp ez okozza a problémát, írja az OTSZ Online.

Egy új kutatás azt mutatja, hogy a súlyos, és a válságos állapotba kerülő koronavírusos betegek immunreakciója legalább ugyanolyan erős, vagy még erőteljesebb, mint az enyhébb állapotú betegeké. A megfigyelés ismételten azt bizonyítja, hogy maga az immunrendszer felelős a fertőzés életveszélyes formájának kialakulásáért.

A Cell Reports Medicine-ben megjelent közleményben ismételten megerősíti azt a véleményt, hogy nem a COVID-19-et okozó SARS-CoV-2-re adott inadekvát immunválasz miatt keletkezik válságos állapot, vagy következik be halál. Sőt, inkább egy excesszív immunválasz vezet a súlyos következményekhez. Az immunsejtek T-sejteknek nevezett csoportja felelős a pathogének felismeréséért, a fertőzött sejtek elpusztításáért, és vonja be az immunrendszer egyéb alkotóelemeit a fertőzés elleni védelembe. Az új vizsgálat szerint az új koronavírus által okozott válságos állapotban a T-sejtes válaszok éppen olyan erőteljesek, mint a betegség enyhébb formáiban.

A tanulmány vezetője, prof. dr. Nina Babel (Charité, Universitätsmedizin Berlin) elmondta, hogy „bár még további vizsgálatokra van szükség a COVID-19 betegség specifikus mechanizmusának megértéséhez, de saját adataik arra utalnak, hogy a SARS-CoV-2 elleni túlzott mértékű specifikus T-sejt válasz okozhatja azt az immunsérülést, amely COVID-19 fertőzésben a tüdőkárosodáshoz vezet.”

A 2020. júniusban megjelent RECOVERY vizsgálatban a kutatók úgy találták, hogy a szervezet immunválaszát elnyomó kortikoszteroid, a dexamethason megmenti a gépi lélegeztetésen lévő betegek kb. egyharmadának életét. Az International Journal ofíInfectious Disease- ben megjelent újabb közleményben pedig arról számoltak be egy szintén új tanulmányról, melyben azt igazolták, hogy a súlyos állapotó, lélegeztetőgépre vagy oxigén adásra szoruló betegekben az időben adott immunszuppresszív az interleukin-6-gátló (IL6ri) sarilumab vagy tocilizumab csökkenti a COVID-19 fertőzés súlyos, életet veszélyeztető állapottá alakulásának valószínűségét.

A teljes információ

(forrás: otszonline.hu )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink