hirdetés
2019. szeptember. 21., szombat - Máté, Mirella.
hirdetés

 

Időgép a múltba: archeovirológia

Egy litvániai templom kriptájában talált gyermekmúmia bőréből a WHO engedélyével rekonstruált variola vírus felborítja eddigi himlőügyi ismereteinket, és számos kérdést vet fel a kórokozó evolúciójával kapcsolatban.

hirdetés

A himlőnek egyedülálló helye van az orvoslás történetében, mivel ez volt az első betegség, amire sikerült védőoltást kifejleszteni, és ez az egyetlen olyan kór ezidáig, amit sikerült vakcináció révén eliminálni. Bár sikerült kitörölni a betegséget a humán populációból, nem lazíthatunk addig, amíg meg nem értjük a kórokozó vírus evolúcióját, eredetét, írják a Current Biology-ben megjelent tanulmányukban Ana Duggan és munkatársai (17th Century Variola Virus Reveals the Recent History of Smallpox). A nemzetközi kutatócsapat (McMaster University - Kanada, University of Helsinki - Finnország, Vilnius University – Litvánia és University of Sydney - Ausztrália) ezért megszerezte a WHO engedélyét, és a vilniusi dominikánus templom kriptájában 1550 körül valószínűsíthetően himlőben elhunyt kisgyermek bőréből nyert mintából rekonstruálták a kórokozót.

Mint nyilatkozatukban a kutatók kifejtik, a mintában a legnagyobb meglepetésükre az eddig ismert legrégebbi variola vírust fedezték fel, azaz elképzelhető, hogy a himlő kórokozója jóval később jelent meg az emberi történelemben, mint eddig gondoltuk. Ana Duggan, a kanadai egyetem ősi DNS kutatásával foglalkozó centrumának munkatársa elmondja: ismerünk olyan 3.000 és 4.000 éves kor körüli egyiptomi múmiákat – pl. V. Ramszeszét –, amelyek bőrsebeit a kutatók eddig himlőként azonosították, azonban az új felfedezés miatt ez most megkérdőjeleződött. Persze az is igaz, hogy a himlőt könnyű összekeverni egyéb hólyagos kórképpel, így a bárányhimlővel vagy a kanyaróval.

A litván múmiából nyert bőrmintából a vírus szekvenálásához először jelenleg is létező variola-szekvenciák alapján tervezett RNS-komplementerekkel össze kellett gyűjteni a dezintegrálódott vírusrészecskéket, majd ennek alapján az ősi vírusvonal teljes genomját rekonstruálni lehetett. A rekonstruált vírus és az 1950-es, illetve az 1970-es évekből származó vírusok összehasonlításával pedig meg lehetett állapítani, hogy mikor élt e vírusvonalak közös őse. Így kapták a kutatók a nem régi, 1530 és 1645 közötti időpontot. Mint a kutatók kifejtik, az újonnan szekvenált vírusról kiderült, hogy az összes többi, már szekvenált himlővírus előtt helyezkedik el a filogenetikai fán. A közös ős tehát nagyon fiatal, és egy olyan időszakból származik, amikor fellendültek a földrajzi felfedezések, jelentős volt a migráció és zajlott a gyarmatosítás, ami elősegíthette, hogy a himlő elterjedjen az egész Földön.

A közös ős „életkorának” meghatározásán túl a kutatók arra is képesek voltak, hogy a vírus evolúciójának számos speciális szakaszát azonosítsák. A variola vírusban (VARV) nem sokkal azelőtt történt egy jelentős változás, hogy Edward Jenner munkásságának köszönhetően 1796-ban Európában széles körben elkezdődött a vakcinálás: 1734 és 1793 között kettévált a vírus major és minor elnevezésű ága (a roppant virulens P-I, illetve a szelídebb P-II). A minor ág leválásának az elképzelések szerint a 18. századi, Afrikából Amerikába történő rabszolga-kereskedelem lehetett az oka.

A széles körű inokuláció aztán a történelmi bizonyítékok szerint átalakította a kórképet: míg a VARV korábban főleg felnőtteket betegített meg, ettől kezdve főleg kisgyermekek lettek a fertőzés áldozatai. A genetikai adatok pedig arra utalnak, hogy a 19. század végén és a 20. század elején, minden bizonnyal az oltás bevezetése és a modern vakcináció kifejlesztése miatt, az oltóanyag által gyakorolt evolúciós nyomás következtében óriási diverzifikáció következett be a vírusban, és a vakcináció következtében valószínűleg eltűnhetett számos régebbi vírus-ág is, így ezekből ma nem rendelkezünk mintával.

Nemcsak az bizonytalan, hogy mikor bukkant fel a himlő az emberiség történetében, de azt sem tudjuk, hogy milyen állattól került hozzánk a vírus. A humán fertőzést okozó VARV legközelebbi ismert rokona az egereket, illetve a tevéket fertőző himlővírus, azonban mindkét vírusfajta valójában olyan távoli rokona a humán VARV-nak, hogy a feltételezések szerint a rezervoár állatfaj valójában már kipusztult. Mint a tanulmány egyik társszerzője, a University of Sydney professzora, Edward Holmes leszögezi, tudatlanságunkat az is okozza, hogy nem rendelkezünk régebbi korokból származó mintákkal ezzel a nagyon fontos betegséggel kapcsolatban, így a vírussal kapcsolatos ismereteink csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink