hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Hónapokkal tovább várhatnak háziorvosra

A kormányzati bürokrácia miatt orvos és beteg is rosszul jár – közli a Magyar Nemzet.

Milliós támogatástól esnek el azok a háziorvosok, akik „rosszkor” akarnak tartósan betöltetlen praxist vállalni, vagy saját praxist vásárolni. Az állam ösztönző támogatása ugyanis hónapokig nem érhető el, pedig annak keretösszege 2014 óta elegendő jelentkező hiányában soha nem fogy el. Ha az orvos úgy dönt, hogy támogatás érdekében megvárja a pályázat kiírását, akkor hónapokkal tovább lehet betöltetlen a körzet, és később kezdődhet meg a betegek ellátása.

Tavalyhoz képest emelkedett a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen praxisok száma. Jelenleg 277 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van, miközben tavaly januárban még „csupán” 238 volt. Az érintett körzetek közül 57 ráadásul gyermekorvosi praxis, 163 pedig vegyes körzet, vagyis felnőtteket és gyerekeket egyaránt ellát. Utóbbi azért is nagy baj, mert vegyes praxisok csak ott alakultak, ahol már nem volt külön házi gyermekorvosi ellátás. Vagyis a vegyes praxis engedélyezése is egyfajta kompromisszumnak tekinthető, de már ezeket is elhagyják az orvosok.

Azért, hogy a praxisokat feltöltsék, praxisvásárlási és letelepedési támogatásokat indított a kormány, utóbbinak hála akár tízmillió forintos, szabad felhasználású támogatáshoz is hozzájuthatnának az orvosok, ha évek óta betöltetlen körzetet vállalnak. Már amikor lehet pályázni. Kiderült ugyanis, hogy erre minden évben több hónapon keresztül nincs lehetőségük az orvosoknak, ami a szakemberek és a betegek számára is nehéz helyzetet teremt.

2014-ben csupán júliusban írták ki a pályázatot, és október végén már le is zárult a jelentkezés, 2015-ben ugyanebben az időszakban lehetett jelentkezni, míg tavaly február 1-jétől november végéig pályázhattak az orvosok. Azokban a hónapokban viszont, amikor nem él a pályázati kiírás, az orvosok nem igényelhetik a pénzt, a több hónapos várakozás pedig akár végleg eltántoríthatja őket, írja a lap.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink