hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Hogyan ismerhető fel a kezdődő Alzheimer?

Akár évekkel tovább élhetnének az időskori mentális betegségben szenvedők, ha az orvosaik időben reagálnának és elkezdenék kezelésüket – írja a BAMA.

A PTE Klinikai Központ Gerontopszichiátriai Osztályát vezető pécsi pszichiáter főorvos, Kovács Attila szerint sok esetben a szakemberek, doktor kollégái sem figyelnek eléggé. Elsősorban a háziorvosokat említette, azért, mert ők egyfajta egészségőrszerepben is vannak.

Sokszor azzal kezdődik, hogy elcsendesednek, visszahúzódóvá válnak, nem alszanak, helyette inkább járnak-kelnek, pakolnak, egyre több mindenre nem figyelnek, nem emlékeznek, romlik a koncentrációjuk, hallucinálnak, sőt, időnként indokolatlanul agresszívvá válnak – dr. Kovács Attila szerint ezek a jelek mind arra utalhatnak a 65-70 év feletti embereknél, hogy valamilyen, jellemzően időseket érintő mentális betegségben szenvednek, vagy ez van kialakulóban náluk. Itt főként az Alzheimer-kórra, illetve más demenciát (szellemi hanyatlást) okozó betegségekre kell gondolni.

Tapasztalatai alapján ugyanakkor az olyan időskori betegségek, mint az Alzheimer-kór jellemző tüneteire nem kevés esetben kollégái is legyintenek, nagyjából úgy, hogy egy kicsit feledékeny, de milyen is legyen egy 80 éves ember. Emiatt még ők sem gondolnak sokszor arra, hogy pszichiáterhez vagy neurológushoz irányítsák a betegeket, ahol előírhatnák számukra a megfelelő gyógyszeres kezelést – olvasható a bama.hu-n.

(forrás: BAMA)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés