hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Havas Szófia a főváros egészségügyi terveiről

A főváros terveiről Havas Szófiát, az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának alelnökét a kérdezte a Népszava.

Már az alakuló közgyűlésen határozati javaslatokat fogadtak el a főváros egészségügyi feladatairól. Nem gond, hogy alig van hatásköre a önkormányzatnak ezen a területen?

A főváros valóban nem biztosít semmiféle egészségügyi szolgáltatást, és nem támogatja a kerületek ilyen irányú tevékenységét sem. Ám nem biztos, hogy ennek így is kell maradnia. Önmagában az a tény, hogy a budai kerületekben élők akár három-négy évvel is hosszabb életre számíthatnak, mint a pesti külső kerületek valamelyikébe születettek, azt jelenti, hogy van tennivalója a város vezetésének. Például az is nehezen fogadható el, hogy az ellátások színvonala jó ideje zuhanórepülésben van. Az egykori fővárosi tulajdonú kórházaink pusztulnak, az elmúlt hét évben, mióta a Fidesz államosította őket, nem költöttek a felújításukra, állagmegóvásukra. Az intézmények főigazgatói pedig elvesztették az igazgatás lehetőségét is

(...)

Amíg nincs intézményrendszerük, mit tehetnek a fővárosiak egészségéért?

Az alapellátás és a szakrendelők egy része a kerületeknél maradt. Itt mindenképpen van mozgástér. A betegeknek viszont fővárosszerte az a legnagyobb problémájuk, hogy pont akkor, amikor szükségük van rá, nem jutnak a szolgáltatásokhoz. A magyarázat egyszerű, az egészségbiztosító csak meghatározott számú vizsgálatot fizet a szolgáltatóknak, ezért sorba kell állítaniuk az embereket. Ezért a legfontosabb, tennivaló, hogy valamilyen módon javuljon az ellátásokhoz való hozzáférés. A 13. kerület például vásárolt CT berendezést, így az ő szakrendelőjükben rövid várakozási idővel lehet lelethez jutni. Valószínűleg lehet és kell is olyan együttműködéseket kialakítani a kerületek között, amellyel a szabad kapacitások hasznosulhatnak, megelőzve, hogy a pácienseknek más városrészben többet kelljen sorba állniuk. Az ellátási különbségeket is jó lenne pontosan felmérni ahhoz, hogy a város területén nagyjából mindenki ugyanazt a szolgáltatást kapja. S miután az alapellátás önkormányzati feladat, a kerületek könnyedén megállapodhatnak e szolgáltatás egységes keretrendszerében is.

Bővebben a Népszavában.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink