hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Ha lenne akarat, több embert lehetne tesztelni

A már most is csúcsra járatott koronavírustesztelési rendszer kormányzati akarattal még bővíthető, ehhez azonban a jelenlegi protokollt is felül kellene írni, közli a hvg.hu.

Magas kapacitáson pörög a magyarországi koronavírustesztelés, a kijelölt laboratóriumok sokszor késő este is a minták kiértékelésén dolgoznak, egyre több páciens panaszkodik azonban arra, hogy hosszú napokat kell várniuk, mire megkapják az eredményeiket. Egy vidéki háziorvos a hvg.hu-nak azt mesélte, van olyan páciense, aki több mint öt napja vár az eredményére. Aki a lassan eltelő napokat karanténban tölti, ahelyett, hogy negatív eredményével esetleg már visszamenjen dolgozni, az joggal türelmetlen. Tudunk viszont olyan járványkórházról is, ahol a reggel leadott mintákat már estére kiértékelik, azaz 24 órára sincs szükség arra, hogy megállapítsák a fertőzöttséget, írja a lap, amely március óta próbálja megtudni a kormánytól, hány tesztet tudnak egy nap elvégezni az országban és mi akadályozza meg, hogy ezeket el is végezzék, eddig azonban egyszer sem kapott értékelhető választ.

Május elején nemcsak a regisztrált fertőzöttek, hanem az elvégzett mintavételek száma is alacsonyabb volt a jelenleginél. Csak egy példa: május 5-én összesen 1599 tesztet végeztek az országban és 30 új fertőzöttet találtak. Néhány héttel később már napi 5000 tesztről számolt be a koronavírusról tájékoztató oldal, a legmagasabb érték pedig május 22-én volt, ekkor 8290 minta érkezett a laborokba (érdemes megjegyezni, hogy ezekből mindössze 37 lett pozitív).

Ehhez képest Magyarországon az elmúlt két hétben ugrásszerűen megnőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Az eddigi rekordot szeptember 7-én regisztrálták, akkor 576 pozitív esetet találtak, ami a májusi átlagadatokhoz képest majdnem tízszeres növekedés. Ha abból indulunk ki, hogy ennyi embernek hány lehetséges kontaktja van, a mintavételek számának is jelentős arányban kellett volna növekednie, ez azonban nem így történt. Némi emelkedés persze látható, de korántsem a várható mértékben: szeptember első hetében 6-7000 körül alakult a napi tesztelési szám. A kivételt csak a szeptember 7-e jelentette, amikor 11 424 mintát küldtek be a laborokba.

Májushoz képest az is jelentős változás, hogy Magyarországon rengeteg tesztet nem fertőzésgyanú, hanem a szeptember elsején bevezetett határzár miatt végeznek. Ha ugyanis valaki külföldi országból jön haza, csak úgy válthatja ki a kéthetes karantént, ha be tud mutatni két – két napon belül készült – negatív PCR-teszteredményt. Sokan emellett azért szeretnének teszteltetni, mert a környezetükben koronavírus-fertőzöttet találtak, ők viszont nem tartoznak a szoros kontaktok közé, így magánlaboratóriumokhoz fordulnak.

Nagy probléma: hiába lenne létfontosságú minél több ember szűrése, hivatalosan semmilyen információ nincs arról, pontosan mekkora tesztelési kapacitás áll rendelkezésre Magyarországon. Más forrásból úgy tudja a lap, Magyarországon a jelenlegi körülmények között naponta körülbelül 10-11 ezer PCR-tesztet tudnak elvégezni az NNK által akkreditált laboratóriumok. Ez azt is jelenti, hogy szeptember 7-én valószínűleg csúcsra járatták a rendszert, amit alátámaszt, hogy azóta sem volt ennél magasabb a szám. Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos a hvg.hu-nak azt nyilatkozta: sok olyan labor van még, amit be lehet vonni a tesztelésbe, ilyenek például a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal erre alkalmas intézményei.

 A teljes információ a honlapon

(forrás: hvg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink