hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Gyorsan változó károkozó

A SamSam zsaroló program kiemelt célpontokat támad, az utóbbi időben egészségügyi intézmények is a célkeresztjébe kerültek, írja a Biztonságportál.

A SamSam vagy más néven Samas nevű zsaroló program meglehetősen aktívan kezdte az évet, aminek több jelentős intézmény, illetve cég is a kárát látta, írja a Biztonságportál. Az áldozatok között két amerikai kórház, egy városi rendszer, egy egészségügyi adatszolgáltató is feltűnik. Ezek közül a Hancock Health kórház elismerte, hogy kifizette a zsarolók által követelt váltságdíjat. Azt ugyan nem tudni, hogy erre mi szükség volt, ugyanis az egészségügyi intézmény jelezte, hogy mindenről volt mentése, és betegekkel kapcsolatos adatok sem kerültek illetéktelen kezekbe. Ugyanakkor a SamSam eddigi variánsainak nem is volt célja az adatlopás. A legutóbbi támadások során is inkább az értékes fájlok, adatbázisok titkosítására koncentrált annak érdekében, hogy váltságdíjat lehessen kicsalni a pórul járt szervezetektől.
 
A zsaroló program egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy célzott támadásokban kap szerepet. Ennek megfelelően akár támadásonként változhat a kódja, de azért az egyes változatainak funkcionalitásában eget rengető különbségek nincsenek. A középpontban mindig a fájlok titkosítása és a zsaroló üzenetek megjelenítése áll.

(forrás: Biztonságportál)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!