hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Gyorsabb gyógyulás korai mesterséges táplálás nélkül

Jobban gyógyulnak az intenzív osztályon ápolt kritikus állapotú gyermekek, ha nem részesülnek korai intravénás táplálásban. Az összefüggés felnőttek esetében már korábban bebizonyosodott.

Ma még az intenzív osztályra történő felvételük után hamarosan elkezdik a kritikus állapotú gyermekek mesterséges táplálását. Ennek a mindenhol elterjedt gyakorlatnak az az oka, hogy ez a feltételezések szerint segít a gyorsabb gyógyulásban. Most azonban egy nemzetközi kutatócsoport a belgiumi Leuven Egyetemének kutatói koordinálásával bebizonyította, hogy ez a teória hamis. Vizsgálatuk ugyanis kiderítette, hogy azok a gyermekek, akik intenzív osztályos ápolásuk első hetében kevés vagy semmi táplálásban nem részesülnek, gyorsabban meggyógyulnak.

 A kritikus állapotú betegek képtelenek táplálkozni, és a jelenlegi, világszerte elterjedt standard ellátás szerint az első napokban mesterségesen táplálják őket, hogy hamarabb visszanyerjék az erejüket. A feltételezések szerint ugyanis ez megakadályozza az izmok leépülését, és segít a komplikációk megelőzésében is. A mesterséges táplálás intravénás úton történik.

Mint Tom Fivez és munkatársai Early versus Late Parenteral Nutrition in Critically Ill Children című, a NEJM-ben megjelent tanulmányukban bemutatják, ezek a feltételezések helytelenek. A belgiumi, hollandiai és kanadai gyermekintenzív osztályokon végzett randomizált kontrollált vizsgálatban 1.440 kritikus állapotú beteg vett részt; a kutatók azt vizsgálták, vajon az igen kevés mértékű (a táplálást az intenzív osztályos tartózkodás 8. napjának reggelén kezdték) vagy a teljes (a táplálást az intenzív osztályos tartózkodás első 24 órájában kezdték) parenterális táplálás jár együtt rövidebb időtartamú intenzív osztályos kezeléssel és kevesebb kórházban szerzett fertőzéssel. Mindkét csoport tagjainál korán megkísérelték az enterális táplálást; intravénásan folyadékot, valamint mikrotápanyagokat mindkét csoport tagjai kaptak.

Habár a mortalitás mindkét csoportban azonos volt, a késői parenterális táplálásúak csoportjában jóval kevesebb fertőzés történt (10,7% vs. 18,5%), kevesebb volt a szervleállás, kevesebb napig tartott intenzív osztályos ápolásuk (6,5 nap vs. 9,2 nap), és nagyobb valószínűséggel távoztak korán élve az intenzívről, mint azok, akik parenterális táplálását korán, már az első 24 órában elkezdték. A késői parenterális táplálásban részesültek rövidebb ideig szorultak mechanikus lélegeztetésre, kevésbé volt szükségük dialízisre és rövidebb volt a kórházi tartózkodásuk is. A késői parenterális táplálás pozitív hatása a betegség fajtájától, a gyermek életkorától és az ápoló intézmény helyétől függetlenül mindenhol jelentkezett.

A kutatókat meglepte az az eredmény, miszerint a tápláltsági állapot szempontjából a legmagasabb kockázati csoportba tartozó gyermekek profitálták a legtöbbet a csak később megkezdett parenterális táplálásból. Ezt a váratlan eredményt az is alátámasztotta, hogy az időre született, kritikus állapotú újszülöttek jóval többet nyertek a késői táplálás alkalmazása révén, mint az idősebb gyermekek. Jelenleg azért kezdik meg azonnal az újszülöttek táplálását, mert azt feltételezik, hogy esetükben kisebb metabolikus rezerv áll rendelkezésre.

További érdekes eredmény szerint az új fertőzések aránya késői táplálás esetén jóval alacsonyabb, de a gyulladást jelző biomarker C-reaktív protein szintje magasabb volt, mint korai táplálás mellett. Mindez arra hívja fel a figyelmet, írják a kutatók, hogy a helyettesítő végpontok alkalmazásának haszna a klinikai vizsgálatokban igen korlátozott.

Greet Van den Berghe utolsó szerző és csapata 2011-ben és 2014-ben publikált vizsgálataikkal már bebizonyították, hogy felnőttek esetén kerülni kell a korai intenzív osztályos mesterséges táplálást, most pedig, mint a kutatók hangsúlyozzák, eredményeik alátámasztják, hogy az intenzív osztályos gyakorlatnak világszerte a gyermekosztályokon is meg kell változnia. 

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés