Függőjátszmák droggal, nyugtatóval, hashajtóval, játékkal, vásárlással...
Hogyan nem lesz a gyerekből drogos? – teszi fel a kérdést a Zacher Gábor toxikológus főorvos előadását ismertető cikke címében a SonLine.
Az apró-pici szeretetinjekciók, a pozitív dolgok dicsérete, vagyis a pozitív megerősítések hihetetlen sokat jelenthetnek az ember életében, önbizalommal ajándékoznak meg bennünket – mondta a drogtól való eltérítés legalapvetőbb eszközeiről Zacher Gábora Kaposvári Egyetem senior oktatási programjának meghívott előadójaként.
Zacher áttekintve a többi nagy szenvedélybetegséget, felidézte, hogy közülük a legősibb a játékszenvedély, de beszélt speciális női függősségekről, mint a vásárlási szenvedély, amibe ugyan belehalni nem lehet, csak éppen nem érzi magát jól az ember a bőrében tőle. Mert miután megszerzi vágya tárgyát, egy nap után már nem érdekli, s két nap múlva már a barátnőnél végzi. – Étkezési zavarok például a hölgyek 70 százalékánál jelennek meg – mondta –, s talán az egyik legérdekesebb függőség a női alkoholfüggőség, ami teljesen más, mint a férfiaké. Míg a férfi alkoholizmus egy csapatsportág, addig a női egyéni. Egy kocsmában 90 százalékban férfiak vannak, kvaterkázva élik az életüket. A maradék 10 százaléké, a nőké a spájzalkoholizmus, ami egyéni sportág. Mert a nők nem vállalják föl a nyilvánosságot. A 800 ezer magyar alkoholistából 550 ezer férfi, ám a segítséget kérők 50-50 százalékban oszlanak meg.
Az altató-nyugtatószerfüggőség viszont ma Magyarországon olyan téma, amiről nem lehet beszélni. Vagy lehet, csak legföljebb a valós döntéshozó helyekre nem jut el. A háttérben ugyanis van egy lobbi, aminek érdeke ezeknek a szereknek az eladása. Viszonylag sikeresen, mert annyi altatót, nyugtatót szedünk be évente, ami akkora lenne, mint a Kheopsz piramis. Hatvanezerre tesszük a nyugtatófüggők számát, 150 ezerre a hashajtófüggőkét, 25-30 ezerre az orrcseppfüggőkét.
A jó hír – nyújtott egy kis vigaszt is Zacher –, hogy nincs olyan mélypont, amiből ne lehetne visszajönni. Ha van motiváció, ki tudunk lépni a legmélyebb bugyorból is. De meg kell találnunk a motivációt, ami nem mindig egyszerű dolog. Az első lépés, ha merünk magunkkal szemben őszinték lenni. Mert az például nem motiváció, amikor fölhív egy beteg, s azt mondja, alkoholista vagyok, szeretnék leszokni, s a kérdésre, hogy miért, az a válasz: mert ha nem szokom le, a feleségem kirúg. Ez nem motiváció, hanem a saját seggének a féltése, vagyis az utolsó szalmaszál elvesztésétől való félelem – idézik a toxikológust a sonline.hu-n.
