hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Fogorvosi válasz a minisztériumnak

A fogorvosok nem sztrájkolni, hanem szabadságra mentek, reagált az Emmi közleményére Nagy Ákos szervező a Magyar Nemzetben.

A fogorvosok által szervezett kéthetes figyelemfelhívó akció célja, hogy a kormány vegye számításba a praxisok valós költségeit és ez alapján döntsön az alapellátásban dolgozók finanszírozásának mértékéről – mondta el a lapnak Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Fogorvosi Tagozatának Zala megyei elnöke. A fogorvos az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tegnapi közleményére reagált, amely szerint a közvéleményt megtévesztő és jogellenes a fogorvosok „sztrájkja”.

Mindez nem sztrájk: a résztvevő fogorvosok szabadságra mentek – hangsúlyozta a főszervező. A minisztérium szerint viszont ebben az esetben is jogellenes a munkabeszüntetésük, ugyanis nem járult hozzá előzetesen a megbízó. Az Emmi úgy fogalmazott: hónapok óta tárgyalnak az érdekképviselettel, hogy közös megegyezés mentén tovább növeljék az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozását. A MOK Fogorvosi Tagozatának múlt heti ülésén jelenlévő, a fogorvosok által választott megyei elnökök nagy többséggel, 19:3 arányban elfogadták a javaslatukat. A tagozat Zala megyei elnöke szerint azonban az elnökségi tagok közül nem mindenki az alapellátásban dolgozik, hanem vannak tisztán magánorvosok és kórházban dolgozó orvosok is.

Az Emmi szerint pusztán politikai kampánycélokat szolgál a munkabeszüntetés, vagyis nem véletlenül az októberi önkormányzati választásokra időzítették. Nagy Ákos erre azt felelte: nem tudták volna máskor megszervezni, hiszen nyáron amúgy is szabadságolások vannak, jövő hónapban pedig már valóban belecsúsznának a választásokba.

– Emlékeztetjük az Emmit, hogy mind a Magyar Nemzeti Bank, mind a Pénzügyminisztérium felhívta a kormány figyelmét az egészségügyben a valós költségek figyelembevételével történő finanszírozásra – tette hozzá.

A munkabeszüntetés idején a sürgősségi ellátás folyamatos: az akut panasszal jelentkező pácienseket továbbra is fogadják, írja a lap.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink