hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Ezért drága a magánellátás

Mi kerül ezen ennyibe? – kérdezhetik az „ingyeneshez” szokott betegek a magánrendelőben kapott számla láttán. A hvg.hu összeállítása.

Nem téved nagyot, aki 15-30 ezer forintos kiadással kalkulál, amikor magánorvosi vizitre indul a fővárosban. A lakásokban működő egyszemélyes praxisok jellemzően olcsóbbak, mint a több orvost foglalkoztató rendelők, az árlista csúcsán pedig a sokszakmás, műtétek elvégzésére is képes magánintézmények állnak.

„A szolgáltatók közötti választást csak kisebb részben determinálja az ár, a többség ajánlás alapján kerül hozzánk. Két évvel ezelőtt induló áraink a fővárosi „középmezőnyt”  célozták, ám azóta kétszer is emeltünk. Nyilván sokaknak megterhelő egy ilyen kiadás, ám ahogy versenytársaink, úgy mi is kínálunk kedvezményes konstrukciót a gyakorta visszajáró krónikus betegeknek” – adott rövid piaci összefoglalót Schiszler István, a Duna Medical Center igazgatója. „De mi kerül ezen ennyibe?” kérdésre az a válasz, hogy a folyamatosan monitorozott működési ráfordításokat érvényesíteni kell az árban – hiszen míg az állami kórházak felhalmozott veszteségeit rendre konszolidálja az állam, a magán intézményt semmi nem menti meg a csődtől. Meg kell fizetni és fizettetni a korszerű, igényes infrastruktúra létrehozásának vagy bérlésének, valamint fenntartásának költségeit – például ma már alap a nyáron is klimatizált váró- és vizsgáló helyiségek. A munkatársak piaci bérét is kalkulálni kell, nincs hálapénz, ami kiegészítené a legális kereseteket. Az államihoz szokott betegek számára is feltűnő, hogy a magánrendelőkben mennyivel több call centeres, recepciós, asszisztens segíti a betegeket és orvosokat. De azzal is számolni kell, hogy a szakorvosi konzultáció legalább 30 perces, vagyis egy óra alatt két betegnél több nem fordul meg a rendelőben.

Bővebben a hvg.hu-n.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink