hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Esőerdőben tanulta a holisztikus orvoslást

Kuruzslás vádjával megkezdődött a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon szerdán annak a férfinak a büntetőpere, aki öt éven keresztül állatorvosi végzettséggel kezelt különböző stádiumú daganatos betegeket.

A vádirat szerint D. T. az állatorvosi diplomája alapján viselt doktori címét felhasználva azt a látszatot keltette, hogy humán orvosi végzettséggel rendelkezik, magát rákkutatónak és professzornak titulálta, amivel megtévesztette az embereket – közölte Máté Kinga a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

A vádlott 2010 és 2015 között – mint a Nemzetközi Rák Információs és Prevenciós Központ Kiemelten Közhasznú Alapítvány képviselője – egy otthonában kialakított irodában és a fővárosban hetente két-két alkalommal fogadott különböző stádiumú daganatos betegeket. Őket életmód-, étkezési és folyadékbeviteli tanácsokkal látta el, és egy tea fogyasztását, valamint nagyon magas dózisú C-vitamin intravénás beadását javasolta.

A betegekkel adatlapot töltetett ki, ezekből a személyes adataik mellett megismerhette a betegségük típusát, stádiumát, étkezési szokásaikat. A leadott orvosi leletek alapján meghatározta a szükséges C-vitamin mennyiségét, amit három, ápoló végzettségű nő adott be heti három-öt alkalommal az adott betegnek a lakásán.

A betegek a magas tartalmú C-vitamint az infúziós oldattal és minden tartozékával az egyik budapesti, a vádlott által ajánlott patikában szerezték be. A vádirat szerint a C-vitamin ampulla beadása – akár injekcióban, akár intravénásan – invazív beavatkozásnak számít, amelyet csak orvos rendelhet el, a vádlott azonban 1964-ben nem orvosi, hanem állatorvosi diplomát szerzett. Nem tagja sem a Magyar Orvosi Kamarának, sem a Magyar Állatorvosi Kamarának.

Az első tárgyalási napon a vádlott nem vallotta magát bűnösnek. Arra hivatkozott, hogy állatorvosi tanulmányait követően több helyen folytatott különböző holisztikus tanulmányokat, például Kínában és az amazóniai esőerdőben. A végzettségeket igazoló bizonyítványokat a legközelebbi tárgyalási napon, november 14-én kell majd bemutatnia.

A bíróság a legkorábban jövő tavasszal hozhat ítéletet az ügyben.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink