hirdetés
2019. november. 11., hétfő - Márton.
hirdetés

 

Emlékezz a jövőre!

A felfedezés, miszerint a memória inkább azért jött létre az evolúció során, hogy képesek legyünk előrejelezni a jövőt, és nem azért, hogy felidézhessük a múltat, néhány igencsak furcsa következtetéshez vezet.

hirdetés

A memória a múltbeli események felidézésekor sokszor kudarcot vall: nem emlékszünk az életünk kulcsfontosságú eseményeire vagy netán olyan eseményekre emlékszünk, amelyek valójában meg sem történtek. Az ilyen hibák megtörténte mindaddig rejtélyes, amíg azt gondoljuk, hogy a memória feladata a múlt rögzítése, azonban a memória-kutatók manapság arra jönnek rá, hogy ez nem is így van – írja a New Scientist memóriafeltáró összeállításában David Robson.

Az elképzelés, miszerint a memória feladata valójában az, hogy segítsen elképzelni a jövőt Endel Tulving munkásságával kezdődött, aki megfigyelte egy páciensét, aki elvesztette epizodikus memóriáját (a személy életében korábban történt eseményekre való emlékezés képességét), de a tényekre való emlékezés képessége megmaradt. Mint kiderült, a páciens nem tudta megtervezni a jövőjét, azt sem, hogy milyen tevékenységeket fog végezni aznap este.

Azóta fMRI vizsgálatokkal is igazolták Tulving megfigyelését, és egyre inkább bizonyítást nyer az elmélet, miszerint amikor a lehetséges jövőre gondolunk, az önéletrajzi memóriánk elővesz a múltunkból kapcsolódó emléktöredékeket, amiknek alapján a jövő egy lehetséges forgatókönyvét rakja össze – ez a folyamat az előrelátás és az alkotóképesség alapja, azonban a múltra való emlékezésben pontatlanságot okoz, hiszen a feldarabolt és újra összerakott képek már nem tükrözik pontosan a múltat. Mint a New Scientist által idézett pszichológus, Daniel Schacter mondja: nem meglepő, hogy összekeverednek a fejünkben az emlékképek és az imagináció, mivel e két folyamat alapvető folyamatai azonosak. A gyerekek azon képessége, hogy el tudják képzelni és meg tudják tervezni a jövőt ugyanakkor fejlődik ki, mint az önéletrajzi emlékezet.

Az önéletrajzunk és az önképünk a múltban velünk történt események alapján épül fel, azonban mi döntjük el, ha sokszor nem is tudatosan, hogy mely konkrét eseményeket válasszuk be az önkép-építésbe. Minek alapján szelektálunk? – teszi fel a kérdést a memóriafeltáró összeállítás következő szerzője, Kirsten Weir. Robyn Fivush memória-kutató szerint a személyiségünk döntően befolyásolja, hogy mire emlékszünk, illetve a szüleink szerepe is alapvető: azok a gyerekek, akiknek a családtagok nagy részletességgel mesélik el a személyes eseményeket, maguk is részletesebb narratívát építenek saját életük köré. Egy másik pszichológus, Qi Wang kutatásaiból az derül ki, hogy a kínai szülők a múlt elbeszélése kapcsán kevesebb személyes élményt elevenítenek fel, azokat is kisebb részletességgel és kevesebb emocionális tartalommal, mint az amerikai szülők. Ennek eredményeképp a kínai emberek memóriája felnőttkorban is kevésbé személyes, inkább a társadalmi vagy történelmi eseményekre fókuszált. A kínaiak akkor is kevesebb személyes elemről tesznek említést, amikor a jövőbeli eseményekről beszélnek.

Mint David Robson megjegyzi cikkében: a múlthoz fűződő viszonyunk erősítése révén kevésbé leszünk hajlamosak depresszióra és poszttraumás stresszbetegségre.

Mark Williams pszichológus életben maradt öngyilkosokat vizsgált, és azt találta, hogy ezek az emberek gyorsabban és jobban emlékeznek negatív élményeikre, mint a pozitívakra. A depresszióban szenvedőkre is jellemző, hogy a múltbeli dolgokra inkább csak általánosságban emlékeznek, konkrétumokat nehezen ásnak elő, így például a kérdésre, hogy mikor voltak boldogok, inkább azt válaszolják pl., hogy a házasságuk első éveiben, és nehezen tudnak konkrét eseményeket említeni – holott a konkrét pozitív múltbeli események felidézése ad reményt a jövővel kapcsolatban. A kutatók nevet is adtak e tünetnek: ez a túl általános emlékezet (over-general memory).

A túl általános emlékezet a probléma-megoldást is nehezíti, így nem meglepő az a megfigyelés, hogy a depresszióban szenvedők probléma-megoldási készsége gyenge. Azonban a túl általános emlékezet önmagában még nem vezet depresszióhoz, csak akkor, ha az egyén hosszú távú stressznek van kitéve. Az ilyen emberek a poszttraumás stresszbetegségre is hajlamosabbak: a múltjukból csak kevés konkrét dologra emlékeznek, de azok negatív, traumatikus emlékek.

Mindezekből következik, hogy a túl általános emlékezet, valamint a gyógyszereknek és a kognitív terápiának ellenálló depresszió kezelhető egy újfajta módszerrel, ez pedig a „memória specificitási tréning”, aminek során a betegek megtanulnak belemélyedni az emlékeikbe. Akik a leginkább képesekké válnak a speciális, konkrét emlékek előhívására, azok mutatják a legnagyobb javulást a depresszióban.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: New Scientist)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink