hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Elmével irányítható robotkart kap

Hamarosan kiborgként élhetünk

Ha az eljövendő egy évben hatékonyan működik, elmondhatjuk, hogy bekövetkezett a forradalom a protetikában, írja a GyártásTrend.

Az utóbbi években a protézisek drasztikus fejlődésen mentek keresztül. A technológiában rejlő potenciált látva még Elon Muskban is felvetődött a lehetőség, hogy akár már a közeljövőben kibernetikus organizmusokként (kiborg) avagy gép és ember „egyvelegeként” is eltölthetnénk a mindennapjainkat.

Úgy néz ki, egy floridai férfi, Johnny Matheny számára ez a jövő már el is kezdődött.

Matheny 2005-ben rák miatt vesztette el az egyik karját; ő lett az első ember, aki fejlett, elmével irányítható robotkarral élheti az életét. A férfi decemberben kapta meg a művégtagot, és a következő egy évet a tesztelésével fogja eltölteni.


Revolutionizing Prosthetics nevű programjuk részeként a kart a Johns Hopkins Applied Physics Lab munkatársai fejlesztették ki. A DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency, azaz Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége) által finanszírozott program célja, hogy agyi idegi aktivitással mozgatható protéziseket alkosson.

A protézis használata korlátokba ütközik. Matheney nem nedvesítheti be a művégtagot, és nem is vezethet, amikor viseli. Az előírt néhány szabályt betartva ugyanakkor szabadon próbára teheti az új mesterséges karját, hogy feltérképezze a protézis képességeinek határait.

Az elmével irányítható robotikus karok az amputált, a traumás sérüléseket elszenvedett, illetve a végtag nélkül született betegek életminőségét egyaránt radikálisan megkönnyíthetik. Valószínűleg leglényegesebb vívmányuk, hogy a viselőik számára érzésre is természetesnek hatnak. Ha a csupán gondolatokkal is vezérelhető művégtagok hatékonynak bizonyulnak, az valóban forradalmasíthatja a protetikát. A páciens testével, mozgásával és szándékaival harmonizálva a mesterséges végtagok sokkal organikusabb részévé válhatnak a szervezetének, közli a lap.

(forrás: GyártásTrend)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés