hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Elkészült a Mesterséges Intelligencia Stratégia

A stratégia szól a nemzeti laboratórium létrejöttéről, foglalkozik a kutatás-fejlesztéssel, valamint etikai és jogszabályi ügyekkel.

Elkészült a Mesterséges Intelligencia Stratégia, amely a mesterséges intelligencia (MI) térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ, hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Veszprémben. Palkovics László a Pannon Egyetemen tartott előadásában kiemelte: a mesterséges intelligencia használata számos erkölcsi és társadalomtudományi kérdést von maga után, például azt, hogy a természetes intelligenciát mennyiben fogja háttérbe szorítani.

Kitért arra: a várakozások szerint a mesterséges intelligencia használata 2030-ban 14 százalékkal, azaz mintegy 7 ezer milliárd forinttal járul majd hozzá a GDP-hez. A kormány jóváhagyását követően a kormany.hu-n is megismerhető lesz a stratégia. Szerinte a kreatív ipar részeként működő mesterséges intelligencia térhódítása felveti a kérdést, hogy veszélyként vagy lehetőségként tekintsünk-e erre a folyamatra. Lehetőséget adhat az ember számára például arra, hogy olyan dolgokkal töltse az időt, amellyel nagyobb hozzáadott értéket tud előállítani.

Számos felhasználási terület létezik, egyebek mellett az arcfelismerés, az állapotfelmérés, a röntgen, a hazugság felismerés, a meghibásodásra utaló zajok azonosítása mezőgazdasági gépeken, zene írása, festmények készítése, versírás, önvezető járművek megjelenése - mind olyan terület, ahol jelen van a mesterséges intelligencia.

Palkovics László a jövő mobilitási kérdéseiről és kihívásairól szólva arról beszélt, hogy a MI közlekedésben való alkalmazása kiküszöböli az emberi tévedéseket, kényelmes, időtakarékos utazást biztosít, valamint hozzájárul az üzemanyag fogyasztás csökkentéséhez is. Hozzátette: felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy el szabad-e venni a vezetés élményét az önvezető autók tulajdonosaitól, valamint nem elhanyagolható kérdéskör az sem, hogy mi lesz a döntés alapja, amikor egy veszélyes közlekedési helyzetben két rossz döntés között kell választani. Egyes szakmák és állami szolgáltatások területén is egyre nagyobb teret hódít a MI, fűzte hozzá.

A Mesterséges Intelligencia Stratégián több mint kétszáz intézmény és cég dolgozott, egyebek mellett tartalmazza az adat törvények módosítását, szól a nemzeti laboratórium létrejöttéről, kitér a vállalatok ösztönzésére, képzések indítására, az automatizált ügyintézésre például az egészségügy területén, foglalkozik a kutatás-fejlesztéssel valamint az infrastruktúra-fejlesztéssel és rendezendő etikai és jogszabályi ügyekkel.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!