hirdetés
hirdetés
2019. november. 15., péntek - Albert, Lipót.
hirdetés

Elhunyt Husz Sándor professzor emeritus

Husz Sándor professzor emeritus váratlanul, 79 éves korában, 2019. október 8-án elhunyt, közölte az SZTE honlapja.

Személyében egy Európa-szerte elismert és tisztelt dermatológus távozott közülünk. Iskolateremtő munkájával követendő példát hagyott az utókorra, írja róla dr. Kemény Lajos tanszékvezető egyetemi tanár.

Gyulán született 1940. május 3-án. Általános és középiskolai tanulmányait Kunszentmártonban végezte. Az érettségi után 1958-tól egy évig különféle egészségügyi intézményekben dolgozott. 1959/60-ban a JATE Természettudományi Karának matematika – ábrázoló – geometria szakán volt hallgató. 1960-ban vették fel a Szegedi Orvostudományi Egyetemre, 1966-ban avatták orvosdoktorrá, és ezután helyezkedett el a bőrklinikán gyakornokként. 1969 novemberében szakvizsgázott bőr-, nemigyógyászat és kozmetológiából. A következő évben tanársegéddé nevezték ki. 1969-ben a pesti egyetem bőrklinikáján, 1971-ben a berlini bőrklinikán járt tanulmányúton. Mindkét intézetben az immunofluorescenciás módszerekkel és az immunsavó jelölésével foglalkozott. 1972/73-ban egy évet töltött a Rudy Harold Cormane irányítása alatt álló amszterdami bőrklinikán. Itt kezdte el kutatni a foglalkozási bőrbetegségek nagy csoportjának, az allergiás kontakt dermatitis patomechanikai kérdéseit. 1973 óta az immunkémiai labor vezetője. Fő kutatási területe a bőrgyógyászati immunológia, ezen belül az immunoelektroforézis bőrgyógyászati alkalmazása.

Kandidátusi értekezését „A szérumfehérje – eltérések és a B sejt szubpopuláció megoszlásának jelentősége a bőrgyógyászati kórismézésben” címmel 1978-ban védte meg. 1979-ben immunológiai, 1985-ben allergológiai és klinikai immunológia szakképesítést szerzett. 1981-ben docens lett. 1985-től az immunpatológiai laboratórium irányítója. 1987-ben egy hónapig Kubában ösztöndíjasként a foglalkozási betegségeket tanulmányozta. 1991-2007-ig a szegedi bőrklinika intézetvezető helyettese. 1994-től a Regionális Immunológiai Laboratórium vezetője. Egyetemi tanári kinevezését 1997-ben vette át. MTA doktori címét 1998-ban kapta meg az „Immunológiai rendellenességek és klinikai jelentőségük a bőrgyógyászati gyakorlatban” című doktori értekezése alapján. Professor emeritus kinevezését 2007 szeptember 1-én kapta, és azóta is folyamatosan dolgozott a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán.

Tagja volt a Magyar Dermatológiai Társulatnak (1966-), vezető tagja (1985-), titkára (1989-1992), alelnöke (2000-2004), elnöke (2004-2006). A Magyar Immunológiai Társaságnak (1969-), a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaságnak tagja (1971-), vezetőségi tagja (1996-2000), elnöke (2004-). Szerkesztőbizottsági tagja a Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemlének (1989-), és a Háziorvosi Továbbképző Szemlének (2006-).

Munkájának elismeréseként számos kitüntetéssel jutalmazták, többek közt: Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság Díja (1978), Magyar Immunológiai Társaság Tudományos Díja (1979), Kiváló Munkáért (1981), Magyar Dermatológiai Társulat Díja (1981, 1984, 1988), Magyar Bőrgyógyászok „Fekete Zoltán” Alapítvány díj (1993), Kaposi Mór emlékérem (1996), Széchenyi professzori ösztöndíj (1999), Batthyány–Strattmann László díj (2006).

(forrás: Szegedi Tudományegyetem)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink