Élesített kép az egészségügyből

Bár új, ellátásszervezői jogosítványa birtokában az Országos Egészségbiztosítási Pénztár idén januártól háromszor is nekifutott az ellátórendszer átszervezésének, az ennek érdekében létrehozott, egymást váltó szakmai bizottságok munkája rendre kudarcba fulladt. Újabb lendületet e téren a szakma az új államtitkártól, pontosabban Ónodi-Szűcs Zoltán öt pontos – alapellátás megerősítése, krónikus és szociális ellátás szétválasztása, új fővárosi kórház címszó alatt egy egységes fővárosi egészségügyi koncepció kimunkálása, új minimumrendelet-licencrendszer, valamint kancellária-modell létrehozása – programjától vár, derült ki az IME XV. kontrolling konferenciáján.

A több tucat kórház belső gazdálkodását, valamint stratégiáját vizsgáló egyik cég vezetője előadásában elmondta: a fekvőbeteg szakellátást tapasztalataik szerint lényegében az úgynevezett extra pénzek tartják szinten, null-szaldó közelében legfeljebb az időszakos konszolidációk miatt lehetnek. Míg néhány évvel ezelőtt egy havi finanszírozás hiányzott a rendszerből, mára átlagosan 20 százalékos árbevétel arányos hiányt tapasztalnak, ami nagyjából két havi elmaradt utalásnak felel meg. Legrosszabb helyzetben egyébként a kisvárosi kórházak vannak, ahol ez az arány jóval meghaladja a 20 százalékot. Az is látszik, tette hozzá Őri Károly, hogy ebben a depresszív helyzetben, konszolidációra várva, nincs egyértelmű gazdálkodási mérce. De miért is lenne? Míg 10–15 évvel ezelőtt a vesztség volt a „demarkációs” vonal, amelynek átlépését igyekeztek elkerülni a kórházak, ma szakemberhiány miatt összeroppanó osztályokat látnak, ami értelemszerűen csökkenő teljesítményt eredményez, miközben „tűzoltó béremeléssel” igyekeznek valamilyen szinten biztosítani az ellátást.

Ketyeg az uniós bomba

Rácz Jenő szerint egy 100 milliárdos csomaggal, nullára csökkentett adósság mellett, érezhető változásokat lehetne végrehajtani az ellátórendszerben. A volt egészségügyi miniszter figyelmeztetett: ha az intézmények háromnegyede adóssággal küszködik, s mindössze pár százalékra tehető azon kórházak száma, amelyek nem, akkor talán valóban nincs minden rendben. Jelenleg egyébként körülbelül havi 4,5 milliárd forintos adósságot „termelnek” a kórházak. Arra is figyelmeztetett, hogy az elmúlt években végrehajtott 500 milliárdos uniós fejlesztés néhány év múlva hihetetlen problémákat okozhat, hiszen nincs amortizáció, s megoldatlan az eszközpótlás. Az állami intézményfenntartó – Állami Egészségügyi Ellátó Központ – nem rendelkezik fejlesztési forrásokkal. Míg 1992-ben az EU 15 tagállama egy főre jutó egészségügyi közkiadásának reálértéken 49,9 százalékát költöttük el a magyar egészségügyben, ez az arány 2013-ban már csak 36,7 százalék volt. 

Egy nem publikus ÁNTSZ felmérés szerint jelenleg Magyarországon egyetlen kórház sem felel meg a minimumfeltételeknek, sőt van olyan intézmény is, ahol a megfelelés mértéke mindössze 25 százalék. Egyik lehetséges forrásteremtésként javasolta, hogy amennyiben a jelenleg külföldön dolgozó – ám orvosi kezelést gyakorlatilag itthon uniós egészségügyi kártyával igénybevevő – magyar állampolgárok befizetnék a havi 6100 forintos biztosítást, úgy ez fél millió emberrel számolva, éves szinten 37 milliárdos bevételt jelentene.

Lejtmenetben

Szócska Miklós államtitkár 2010-ben a hazai GDP egészségügyre fordított arányának a visegrádi államok átlagára – körülbelül 6 százalék – emelését ígérte, emlékeztetett Polák László, ehelyett azonban még a 2010-es szinthez képest is folytatódott a „lejtmenet”. „Lehet azt mondani, hogy struktúra-átalakítással, a hatékonyság növelésével elegendő ez a pénz, de látjuk, hogy ez nem így van.” Változatlan finanszírozás mellett folyamatosan nőnek a terhek, például a minimálbér, a garantált bérminimum, illetve a közalkalmazotti bártábla betartása miatti béremelések révén. A szerződéses orvosok óradíja ma már eléri a 8000 forintot, ám ha nincs orvos, nincs ellátás sem. További terhet jelent, hogy 2015-től minden egyes intézménynek veszélyes hulladék (ADR) szakértőt kell alkalmaznia, említette példaként a járóbeteg szakellátó szövetség jelölt elnöke. Bár azt elismerte, hogy a hosszabb fizetési határidőnek ára van, azzal kapcsolatban értetlenségét fejezte ki, hogy 0–1 százalékos infláció, s évek óta nem tapasztalt alacsony árfolyam-ingadozás mellett mi indokolja a beszállítók áremelését.

A kormányzati célként is megjelölt lakosság-közeli ellátást jól szolgálják az önkormányzati szakrendelők, hangsúlyozta Polák László, mint ahogy fontosnak tartotta a házi-, valamint járóbeteg szakorvosok szoros együttműködését. Azzal viszont nem értett egyet, hogy a különböző szakvizsgával rendelkező háziorvosok szakellátást is nyújtsanak. Kifogásolta, hogy az önálló szakrendelők nem részesülnek a kasszamaradványból, mint ahogy nem tvk-mentes egy napos sebészeti ellátásuk sem.

Inplantált bérfeszültség

Amíg egy súlyszám előállításának önköltsége magasabb, mint a rendelkezésre álló finanszírozás, nincs az a főigazgató vagy gazdasági igazgató, aki ezt az egyenletet meg tudja oldani, szögezte le az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke. Molnár Attila ismét szóvá tette, hogy a kórházak gazdasági-műszaki gárdája végig kimaradt a béremelésekből. Más kérdés, tette hozzá, hogy a bérintézkedésekkel belső bérfeszültséget hoztak létre, amelynek megoldása később az intézményi menedzsmentre hárult, s amit megoldani csak többletkiadással lehetett, visszaállítva például a rezidensek, s az őket oktató szakorvosok között fizetésbeli különbséget.

Nem volt díjtétel emelés, gyakorlatilag közel két havi finanszírozás hiányzik a rendszerből. Lenne mód forrásteremtésre, például a finanszírozási szabályok revíziója révén, hiszen évente átlagosan 9 milliárd forinttal vatta hbcs-t finanszíroz a rendszer. Amit a járóbeteg szakellátásban el lehet látni, azt oda kellene irányítani – ez szintén megtakarítást eredményezne, akárcsak a besorolási szabályok szigorítása. Ki kellene zárni azokat a besorolási trükköket. amelyekkel megduplázható a súlyszám érték. Ez Molnár Attila számításai szerint 35–40 milliárdos megtakarítást eredményezhetne. A rendelkezésre álló forrásokat nemcsak a szlogenek szintjén, hanem a gyakorlatban is feladat- és lakosságarányosan kellene elosztani. Ami a kialakítandó struktúrát illeti, ez egyfajta holding lehet – nagyságát illetően valahol a megye és a térség között –, amelynek keretében viszont nagyon pontosan meghatározandó a holding, a kórház, illetve az ÁEEK kompetenciája.