hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Elbukott közbeszerzések

Nagyon úgy tűnik, a totális központosítással spórolni sem igen lehet, pedig hivatalosan ez lett volna a fő cél, írja összeállításában a HVG.

Nagy reményeket fűzött az Orbán-kormány az egészségügy totális államosításához, amitől hatékonyabb irányítást és olcsóbb, áttekinthetőbb, mutyimentes beszerzéseket várt. A papíron oly ígéretes tervekkel szemben azonnal megfogalmazódtak a szakmai aggályok, hogy a túlzott központosítás nem a versenyt fogja erősíteni. Éppen ellenkezőleg, a vesztesek teljesen kiszorulnak a piacról, a nyertesek pedig akár egy évtizedre is bebetonozzák magukat. Az ágazat éppen aktuális irányítói e felvetésekre válaszolva megígérték, hogy számos feladat visszakerül majd, ha nem is megyei, legalább régiós vagy területi szintre. Úgy látszik, ez az idő még nem érkezett el, a centralizálás azonban igazolta a borúlátó várakozásokat.

Legalábbis ezt támasztja alá az a botrányos közbeszerzés-sorozat, amelyet az intézményfenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) tudhat maga mögött. Az utóbbi hónapokban rendre elbukta az ajánlatkéréseit: a Közbeszerzési Döntőbizottság egyiket a másik után ítélte szabálytalannak. Az első, legnagyobb visszhangot kiváltott ügy még a nyáron robbant, amikor az intenzív terápiás eszközökre kiírt, összességében 1,7 milliárd forint értékű pályázat tartalmát megtámadta a General Electric. Azt kifogásolta, hogy a reménybeli vásárló a feltételeit egyenesen a Philipsre szabta, mindenki mást kizárva a versenyből. Több más mellett ilyen feltétel volt a jogsértés megállapítását kérő GE szerint, hogy a lélegeztetőgépek monitorai nem lehetnek 2 kilogrammnál nehezebbek, méretük pedig nem haladhatja meg az 5 colt. A döntőbizottság ítélete szokatlanul szigorú volt: annak ellenére 50 millió forintra büntette az ÁEEK-et, hogy a tenderre akkor még egyetlen cég sem tett ajánlatot, a vitatott eszközök pedig mindössze 90 millió forintos részét jelentették volna a teljes beszerzésnek.

Majd az altatógép-beszerzés következett, amelynél szintén a GE húzta a rövidebbet. Az ÁEEK úgy látta, hogy amit a GE kínált, nem ütötte meg az elvárt műszaki színvonalat, ezért kizárta a versenyből. A döntőbizottság helyt adott azonban az amerikai multi panaszának, és ismét megbüntette a kiírót, ezúttal 5 millió forintra. A kórházi laborautomata-beszerzésben alulmaradt versenyzők is panaszra mentek a döntőbizottsághoz, kifogásolva, hogy az 5 milliárd forint értékű beszerzésnél erősen egy cég, a Diagon Kft. felé lejtett a pálya. Ez esetben is a panaszosoknak adott igazat a döntőbizottság; a 30 milliós bírságot indokolva megerősítette, hogy a vásárló jogellenesen zárta ki az érdemi versenyt azzal, hogy nem adott módot részajánlatok megtételére a különféle berendezések beszerzésénél.

Bővebben a HVG portálján.

(forrás: HVG)
hirdetés

Könyveink