hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Együtt az egészségért! – országos szűrőprogram indult

Az egészséges életmód és a megelőző szűrővizsgálatok népszerűsítése áll a COOP üzletlánc „Együtt az egészségért!” 2013 programsorozata középpontjában.

több témát is felkaroló rendezvénysorozat nyitó állomásán a nők, azon belül is a kisgyermekes édesanyák munkavállalása is fókuszba került. A rendezvény keretében az előzetesen a COOP üzletlánc által kiírt rajzpályázat győztesét is kihirdették Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A COOP üzletlánc, a társadalmi felelősségvállalást erősítő korábbi kezdeményezéseinek folytatásaként 2013-ban egy új ügy képviseletét vállalta fel. „Útjára indítottuk az „Együtt az egészségért!” 2013 elnevezésű programsorozatot, mellyel az egészség szerepét, az egészséges táplálkozást, a mindennapos testmozgást és a szűrővizsgálatokkal történő megelőzés fontosságát kívánjuk fókuszba állítani” – mondta Tóth László, az Unió COOP Zrt. vezérigazgatója. A közel 2 hónapig tartó programsorozat fővédnökségét Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere vállalta.

Együttműködő szakmai partnerek: az olimpiai mozgalom hazai zászlóvivője, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), az egészséges táplálkozás szakértője, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) valamint világviszonylatban is egyedülálló, orvosi szűrőkamionnal rendelkező Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020.

A családok egészségét és egybentartását emelte ki köszöntőjében az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért Felelős államtitkára. Soltész Miklós szerint a COOP már nem először nyit a családok felé. A cég kínálata és filozófiája is az egészséges életmódot népszerűsíti. A politikus hangsúlyozta, hogy a programsorozat nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken is megjelenik.
Tóth László, az Unió COOP Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy áruházaikon keresztül többet nyújtanak, mint a hagyományos kereskedők. Nemcsak az egészséges élelmiszerekre és táplálkozásra hívják fel a figyelmet, hanem – mint a mezőcsáti nyitányon és az ezt követő állomásokon – szűrőprogramokat szerveznek az OÉTI együttműködésében.
Dél-Borsod szívében újabb fejlődést indít el a COOP – fogalmazott Mezőcsát polgármestere. Dr. Domján László hangsúlyozta, hogy a cég már nem először fektet be és újít a településen.

Olimpikonok a mindennapos sportért

Tudta Ön, hogy a MOB alelnöke, kétszeres olimpiai bajnok tornász minden reggel taposógépen indítja a napját? Dr. Magyar Zoltán Mezőcsáton elárulta, hogy minden nap 20 percet edz így és lehetőség szerint rendszeres sétákat, gyaloglásokat is beiktat a napjába. A rendezvényen jelenlévő több tucat gyermek előtt elmondta, hogy a játék és a sport csak egy lépés egymástól. A sport közösségformáló és összekötő erő is. Bár bevallotta, hogy most egy kis pocakot eresztett, de a mozgással saját magunkat, így testsúlyunkat is kontrollálni tudjuk, kordában tartjuk.

Berki Krisztián, a tavalyi londoni Olimpia aranyérmes tornásza már 4 és fél éves kora óta sportol. A fiatal olimpikon a COOP programsorozatának nyitányán megerősítette Magyar Zoltán szavait, hogy a rendszeres mozgás miatt orvosokkal ritkán találkozik, csak akkor fordul a fehér köppenyesekhez, ha sportsérülése van.


A COOP az egészség és a sport népszerűsítésén túl igyekszik az egész társadalom, azon belül saját dolgozói és vásárlói javára működni. A cégcsoport országszerte jelentős munkáltatónak számít, működése révén a nők, azon belül is a kisgyerekes édesanyák egyik kiemelt foglalkoztatója. A hazai részmunkaidős foglalkoztatás részaránya ma még számos fejlett országgal összehasonlítva nagyon alacsony. „Arra törekszünk, hogy ezzel a kedvező foglalkoztatási formával az aktív nők gyermekvállalását, valamint a kisgyermeket nevelő nők munkába való visszatérését segítsük. A kismamáknak széles körben részmunkaidős foglalkoztatási lehetőséget biztosítunk, és természetesnek tartjuk, hogy az újra dolgozni akaró nőket visszavárjuk dolgozóink közé” – tette hozzá a vezérigazgató.

„A COOP az „Együtt az egészségért!” 2013 programot februárban egy gyermek-rajzversennyel nyitotta meg, amely a program három pillére közül a mozgáshoz kapcsolódott. A „Szeretsz mozogni?” elnevezésű rajzversenyben részt vevő 8-12 éves gyerekeket arra kértük, hogy rajzolják le, mit jelent nekik a sport, hogyan, mit mozognak az iskolában, a barátaikkal. A pályázat célja az volt, hogy a felnövekvő generáció aktív, sportos életre nevelését segítsük, méghozzá úgy, hogy a nyertesek iskolája is részesüljön a nyereményekből, ezáltal az értékes sporteszközök még szélesebb körhöz juthatnak el” – foglalta össze Pálné Soltész Vera, az Észak-Kelet Pro-COOP Zrt. cégvezetője.

Több mint 7000 rajz közül a grafikus-festő-képzőművész szakemberekből álló zsűri a képi ábrázolás eredetisége és a megformálás színvonala szerint válogatott: az erőteljes, bátor kompozíciókat, a merész, de harmonikus színhasználatot értékelte. Ezen szempontok szerint több napos munkával válogattak ki megyénként 3-3 rajzot a döntőbe. Ezek az alkotások felkerültek a www.coop.hu weboldalra, ahol egy több mint 2 hétig tartó közönségszavazás során dőlt el, hogy kik kapják iskolájukkal együtt a nyerteseknek járó értékes sportfelszereléseket. A szavazók – az alkotókhoz hasonlóan – igen aktívak voltak, több mint 60 000 szavazat érkezett az 57 rajzra. A rajzpályázat lezárásaként a nyertes pályamunkáért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Marosi Panna Sára tiszaújvárosi tanuló 20.000,- Ft értékű sportszercsomagot vehetett át, iskolája pedig 200.000,- Ft értékű sportszertámogatásban részesült.

Egészséges, biztonságos élelmiszer minden nap

A COOP, a kereskedelem egyik legnagyobb szereplőjeként felelősséget érez dolgozóiért és vásárlóiért egyaránt. Mindennapos működése során a cégcsoport arra törekszik, hogy elérhető áron egészséges, kiváló minőségű, és biztonságos élelmiszereket biztosítson vevői számára. Ellenőrzött eredetű hús- és egyéb termékeket valamint friss zöldségeket és gyümölcsöt értékesít országszerte. A COOP elsőként helyezte ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) zöldszámot 2012 szeptemberében Téten, Dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár személyes közreműködésével.

Az egészséges táplálkozás fontosságát nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítja, emiatt kiemelt szerephez jut a programsorozat során. A helyszíneken az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) szakértői közérthető és érdekes előadást tartanak a kiegyensúlyozott, kímélő, ugyanakkor jóízű ételek szerepéről, amelyet termékajánló és kóstoltatás egészít ki. A program januári indulása óta minden hónapban az OÉTI szakmai támogatásával cikkek jelennek meg a COOP országos havi akciós újságában, melynek keretében a táplálkozási piramishoz igazodva rövid, kézzelfogható táplálkozási tanácsokat, praktikus étkezési javaslatokat ad, a COOP adott havi akciós élelmiszereihez kapcsolódva. Emellett a COOP weboldalára egy-egy hosszabb lélegzetű szakcikket is írnak az OÉTI szakemberei, továbbá témába vágó rövid hírekkel, érdekességeket publikálnak a COOP facebook-oldalán.

Szűrővizsgálatok és tanácsadás ezreknek

A COOP jóvoltából, a rendezvényeken részt vesz a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 prevenciós kamionja is, amelynek segítségével 18 helyszínen szakszerű és átfogó ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők. A prevenció fontosságát hangsúlyozva alkalmanként 140-170 embert vizsgálnak meg, ezzel is hozzájárulva az egészségtudatosság erősítéséhez, az esetleges megbetegedések időben való felismeréséhez, és akár életek megmentéséhez is. A rendezvénysorozat során több ezer ember átfogó szűrővizsgálata mellett a szakértők életmód-tanácsadást, konkrét ismereteket nyújtó alapvető egészségügyi oktatást, anatómiai bemutatókat is nyújtanak a mozgósított iskolák tanulói számára. A COOP emberek ezreinek jobb életminőségéhez és fokozottabb egészségtudatosságához szeretne hozzájárulni.


A sport szerepe és szeretete a legjobbaktól

A programsorozat szerves része a sport, amely nemcsak mindennapos, örömteli testmozgást jelent, hanem személyiségfejlesztő szerepe sem elhanyagolható. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) partnerségének köszönhetően az eseményeken olimpikonok is részt vesznek, akik a gyerekek és akár felnőttek számára is követendő példaképként fellépve hasznos tanácsokat adnak, valamint bátorítást és pótolhatatlan motivációt nyújtanak majd a mindennapos testmozgás népszerűsítésében. Közreműködésükkel Olimpiai teszt kitöltésére is sor kerül majd. Helyi sportklubok, sportegyesületek kitelepülve a rendezvényeken, bemutatókat tartanak az odalátogató szülőknek és gyermekeknek.
A kultúra nevében

A COOP a programsorozat alkalmával minden egyes helyszínen lehetőséget biztosít általa támogatott helyi kulturális csoportoknak, hogy bemutatókkal, táncos zenés előadásokkal szórakoztassák a résztvevőket, mely után Cserpes Laura, a DAL 2013 döntőse és Kökény Attila, a Megasztár 5 – Az év férfihangja közös fellépése zárja a színpadi műsort.

(forrás: Élelmiszer Online)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés