hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Éger István is járt a belügyminiszternél

A Népszava szerint a belügyminiszter múlt heti vendégeinek sorában ott volt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke is.

Még nem lehet tudni, hogy Pintér Sándor az egészségügy jövőjéről, benne a praxisok sorsáról mit gondol, mit tervez velük, mert a miniszter még csak az állapotfelmérésnél tart – fogalmazott a Népszava egyik forrása. Szerinte a belügyminiszter egyelőre tájékozódik, széles körben információt gyűjt.

Ez utóbbit erősíti, hogy a múlt heti vendégeinek sorában ott volt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke is, aki a lap érdeklődésére a találkozóról nem kívánt nyilatkozni. Arra hivatkozott, megteheti, mert már nem tölt be közhivatalt, „csupán mentőorvos.”

Az orvosi szakportálok nyilvános fórumain a háziorvosi rendszer államosításáról szóló cikkeket meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadták. Volt, aki szívesen szabadulna a szinte forgalomképtelen praxisától, mások pedig hallani sem akarnak ilyesmiről, mondván: egy ilyen lépés nem jelentene megoldást a háziorvoslás problémáira.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink