hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Eddig hibátlanul dolgozott az intelligens sebészkés

Még további két-három év tesztelés vár a Takáts Zoltán magyar kutató által feltalált intelligens sebészkésre, majd kezdik az engedélyeztetést, s a kereskedelmi érékesítést – írja az Origo.

A lap abból az alkalomból foglalkozik a témával, hogy az onkokéssel eddig elvégzett kísérleti műtétek eredményéről készült tanulmány szerdán jelent meg a Science Translational Medicine című folyóiratban.

Takáts Zoltán találmányának lényege, hogy az intelligens kés - említik még Jedi-késként, a tanulmányban pedig iKnife-ként szerepel - az operáció közben azon nyomban információt nyújt a vizsgált szövet kémiai jellegzetességéről és arról, hogy tartalmaz-e rákos sejteket. Ez jelentősen felgyorsítja a biológiai szövetanalízist, és segítséget nyújt a műtétet végző orvosnak, hogy maradéktalanul eltávolíthasson minden rákos sejtet. Az eljárás megrövidítheti a műtéti időt, csökkentheti a vérveszteséget és a fertőzés kockázatát is.

A tanulmány szerint az intelligens kést a hozzá kapcsolódó elemzőegységgel - egy hűtőszekrény méretű, kerekeken guruló tömegspektrométerrel, amely a kiégetett szövetek füstjét analizálja - 91 műtétnél alkalmazták, és az operációk során az iKnife minden esetben tökéletesen eltávolította a rákos szöveteketolvasható az origo.hu-n.

(forrás: origo)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés