hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

EBP: 21. századi színvonalú lesz az ellátás

A fővárosi egészségügy fejlesztéséről beszélgetett a Magyar Hírlap Tóvizi Attilával, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettesével.

– Befolyásolja a járványhelyzet az Egészséges Budapest Program megvalósítását?

– A kormány a programot azzal a céllal indította el, hogy új távlatokat nyisson a fővárosi és Pest megyei kórházak, illetve szakrendelők európai színvonalú betegellátásában. Orvostechnológiai és informatikai eszközök beszerzése, valamint infrastrukturális fejlesztések szerepelnek a programban, amely az emberi erőforrások miniszterének irányításával 2019 óta még gyorsabb és hatékonyabb megvalósítási szakaszba lépett: a tervezési és előkészítési munkát követően tavaly már számos kézzelfogható eredményt értünk el. Az idei évben – a járványhelyzet ellenére – a megújítási folyamat további jelentős beruházásokkal folytatódott, természetesen aktuális és speciális szempontokat is figyelembe véve zajlik a tervezés, fejlesztés, beszerzés. Gondolok itt például azokra a megoldásokra, amelyekkel szükség esetén azonnal el lehet különíteni akár teljes osztályokat, épületszárnyakat.

– Melyek az eddigi legfőbb eredmények?

– A koncepcióalkotást és előkészítést követően megkezdődött az egyes közbeszerzések és tervpályázatok kiírása, és elindultak az eszközbeszerzések. Tizenhét kórház és harminckét szakrendelő fejlesztésére írtuk alá a tervezési szerződéseket 2019 végén. Csak ez utóbbi 381 ezer négyzetméter tervezési dokumentációjának elkészítését jelenti. Emellett eddig – huszonötmilliárd forint értékben – csaknem háromezer-ötszáz orvostechnológiai és negyvenezer informatikai eszközzel gyarapodtak a programban részt vevő intézmények. Előbbiek között szerepel tucatnyi csúcskategóriás képalkotó diagnosztikai (CT, DSA, MRI, röntgen, mammográf, sugárterápiás lineáris gyorsító), több száz aneszteziológiai, illetve műtéti eszköz és berendezés.

– Milyen tényezők befolyásolják, hogy mi valósul meg egy adott intézményben?

– A kórházak tekintetében – mivel azok az állam tulajdonában és fenntartásában vannak – az intézményekkel közvetlen és folyamatos szakmai egyeztetés zajlik, feltérképezve azt, hol, milyen eszközökre és beruházásokra van szükség. A szakrendelők esetén kicsit összetettebb a kép, mivel azok között számos önkormányzati üzemeltetésű intézmény van. Az érintett rendelőintézetek fejlesztési terveik­ben vázolták fel, mit és hogyan szeretnének megvalósítani, majd többszöri egyeztetés alkalmával összhangba hoztuk az igényeket és a lehetőségeket, és aztán biztosítjuk a szükséges forrást.

A teljes interjút a Magyar Hírlap közli.

(forrás: Magyar Hírlap)

cimkék

Könyveink

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...