Ebola: szövődmények a túlélőknél

Súlyos problémák sújtják a 2014-15-ös nyugat-afrikai ebolajárvány túlélőinek 80 százalékát, akiknek a gyógyulás után mérték fel az állapotát.

A Liverpooli Egyetem és a Trópusi Orvoslás Liverpooli Iskolájának szakemberei azt vizsgálták, hogy milyen egészségi problémákkal küzd a túlélők egy csoportja 12 hónappal azután, hogy hazaengedték őket a Sierra Leone fővárosában, Freetownban működő 34 Military Hospital (MH34) klinikáról – olvasható az eurekalert.org tudományos hírportálon. A vizsgálatba 27 ebolatúlélőt, kontrollcsoportként pedig hozzájuk közel álló, de nem megfertőződött 54 személyt vontak be.

A résztvevőknek kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben saját maguknak kellett értékelniük az aktuális fizikai és mentális állapotukat. A kérdőív hat területre terjedt ki: látás, hallás, mozgás, öngondoskodás, kommunikáció és kognitív képességek. Az alanyoknak ezenkívül a szorongás, a depresszió, a fájdalom és a fáradékonyság általuk tapasztalt mértékét és gyakoriságát is meg kellett határozniuk.

A túlélők sokkal nagyobb arányban számoltak be problémáról a hat terület legalább egyikén, mint a kontrollcsoport tagjai. A Clinical Infectious Diseases című folyóiratban közölt eredmények szerint összességében a túlélők 78 százaléka, míg a kontrollcsoport tagjainak mindössze 11 százaléka küzd problémákkal a vizsgált területeken.

A túlélők számára sokkal nagyobb nehézséget jelent 100-500 méter gyalogséta megtétele, vagy 12 lépcsőfok megmászása, mint a kontrollcsoport tagjainak. Sokkal nagyobb mértékű fájdalomtól, fáradtságtól, szorongástól és depressziótól szenvednek, továbbá jóval nehezebben tudnak felidézni dolgokat, koncentrálni és körülbelül nyolcszor nagyobb valószínűséggel küzdenek látási nehézséggel, mint a kontrollcsoport tagjai.

A szakemberek szerint az eredmények a túlélők hosszú távú rehabilitációjának szükségességére hívják fel a figyelmet. "A posztebola-szindróma megértése segítheti az ebolavírus, valamint az egyéb járványok túlélőinek jövőbeli kezelését"  fogalmazott Janet Scott, a Liverpooli Egyetem munkatársa. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a 2014-es járvány, amely alapvetően Guineán, Sierra Leonén és Libérián söpört végig, mintegy 28 600 embert érintett, és több mint 11 300 halálos áldozatot követelt.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...