2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Egy járvány, mínusz 1 GDP-százalék

A világ országainak többsége továbbra sem képes megbirkózni a járványokkal, noha a 2014-es nyugat-afrikai ebolajárvány és a dél-amerikai zikajárvány óta jelentős egészségügyi fejlesztések történtek, derült ki a Világbank járványhelyzeteket vizsgáló munkacsoportjának jelentéséből, melyet az ATV idéz.

A tanulmányt csütörtökön, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éves genfi közgyűlésén tették közzé, melyen a WHO 194 tagállama képviselteti magát május 22-től május 31-ig. A jelentés egyik legfontosabb megállapítása szerint "a világ továbbra is túl keveset tesz hozzá a járványokkal szemben javasolt intézkedések pénzügyi támogatásához".   

A Világbank tanulmányában arra emlékeztet, hogy az elégtelen járványellenes beruházások nemcsak emberéleteket veszélyeztetnek, hanem a gazdaságnak sem tesznek jót. A legóvatosabb becslések szerint is egy járvány a bruttó hazai termék (GDP) 0,1-1 százalékát "semmisítheti meg". Egyéb gazdasági tanulmányok eredményei szerint a közepesen súlyos és súlyos járványok kezelésének teljes éves költsége 570 ezer dollár (139,6 millió forint), amely a globális jövedelem mintegy 0,7 százaléka, közli az ATV.  

(forrás: ATV/MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink