2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Drónnal szállítottak valódi vesét

Transzplantálásra váró szervet próbáltak eljuttatni drónnal egyik pontból a másikba, írja az Origo.

A tesztrepüléseket Baltimore államban végezte a Marylandi Egyetem, Joseph Scalea sebész vezetésével. Hogy miért próbálkoznak ilyenekkel, arra az orvos szerint viszonylag egyértelmű a válasz: ha légi úton kell eljuttatni kis és közepes távra egy átültetésre váró szervet, akkor a jelenlegi megoldások nem megfelelőek, lassúak, körülményesek és drágák.

A kutatók jelen esetben egy DJI M600-as drónt alakítottak át a célnak megfelelően, így hozzá tudtak kapcsolni egy kifejezetten szervek szállítására rendszeresített hűtőládát, valamint a hozzá kötődő szenzorokat, melyek a szállítmány állapotát figyelték. A legnagyobb érdekesség, hogy ugyan korábban már próbálkoztak hasonlóval, azonban most először fordult elő, hogy igazi szerv, nevezetesen egy vese szállításával kísérletezhettek.

A tesztben használt vesére hónapokat kellett várniuk, hiszen egy olyan szervre volt szükségük, ami még elég jó állapotban van ahhoz, hogy elvégezzék rajta a teszteket, de arra már nem lett volna megfelelő, hogy egy beteg megkaphassa azt. Miután a csapat megkapta a vesét, elhelyezték azt az erre tervezett hűtőládában, a drónra erősítették, majd 14 különböző jellegű úton kísérleteztek vele, más-más távolságokban, melyekkel többnyire a valóságban előforduló helyzeteket próbálták meg lemodellezni. A legnagyobb megtett távolság egyébként közel 5 kilométer volt (ami nagyjából megfelel a térségben a kórházak közötti távolságoknak), miközben a drón elérte a 67,7 km/h-s sebességet.

Menet közben a hűtőláda egyszer sem melegedett 2,5 Celsius fok fölé, és a vizsgálatok alapján sem a drón mozgása, sem a rotorok vibrációja nem tett semmiféle kárt a vesében. Mindezek ellenére még nagyon sok vizsgálatnak és szabálymódosításnak kell végbemennie ahhoz, hogy a gyakorlatban is napi szinten használhatóak legyen a drónok hasonló feladatokra.

A teljes írás

(forrás: origo)
hirdetés

Könyveink