2020. szeptember. 22., kedd - Móric.

Csak minden ötödik gyógyult termel elegendő ellenanyagot

A tapasztalatok szerint minden ötödik, a fertőzésen átesett ember szervezete termel elegendő ellenanyagot, így tőlük lehet levenni a vérplazmát.

hirdetés

Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese szerda reggel az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy az ellenanyag néhány hónapon keresztül megtalálható a betegségen átesettek szervezetében, így a várplazmájuk felhasználható az úgynevezett plazmaterápiához. Minden beteg jobban lett, aki eddig plazmát kapott, s a javulás, azaz a gyulladásos panaszok csökkenése már másnap jelentkezett. Ha a terápiát időben végezték el, akkor ez elegendő volt ahhoz, hogy túléljék a betegséget.

A plazma, fagyasztott állapotban néhány hónapig eltartható készítmény; az orvosok most az első hullám idején levett plazmákat használják fel, de ezen a héten kezdődik az új vérplazmák begyűjtése. Lacza Zsombor szerint egy betegtől egy és három egység közötti vérplazmát tudnak levenni, s körülbelül ennyi kell a terápiához is, tehát egy donor egy betegen tud segíteni.

Szólt arról is, hogy a magyar kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a vérplazmában található hasznos molekulákból egy koncentrátumot készítsenek és így gyógyszert állítsanak elő, de ennek az átfutási ideje 1-3 év között van.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!