2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Bevándorlókból egészségügyi dolgozók

A bevándorlók általában egészségesebbek, mint a gazdag befogadó országok lakói és gyakran egészségügyi dolgozóként helyezkednek el az adott országban – derült ki a University College London szakembereinek tanulmányából, amit a 24.hu idéz.

A The Lancet című orvosi folyóiratban publikált tanulmány szerint az olyan érvelések, amelyek szerint a bevándorlók egészségi kockázatot jelentenek és terhet rónak az egészségügyi rendszerre, csupán a bevándorlásellenes érzelmek erősítésére használt kitalációk.

A két éven át készített tanulmány szerint általánosságban véve a bevándorlók várható élettartama magasabb, mint a befogadó országok lakóié és kisebb valószínűséggel halnak bele olyan betegségekbe, mint a rák, vagy a szívbetegség. Ugyanakkor jóval hajlamosabbak az olyan betegségekre, mint a hepatitis, a HIV-fertőzöttség és a tuberkulózis, ám ezeket leginkább a bevándorló-közösségekben és nem az általános lakosság körében terjesztik.

Elemzésünk azt sugallja, hogy a bevándorlók egészségesebbek, a bevándorlók pozitívan hozzájárulnak a befogadó országok gazdaságához és az olyan gazdag országokban, mint az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, a bevándorlók teszik ki az egészségügyi munkaerő jelentős hányadát – mondta Ibrahim Abubakar, a tanulmány egyik készítője.

A szerzők 96 korábbi tanulmányt vizsgáltak meg és több mint 15 millió migráns esetében készült 5464 elhalálozási arányszám becslést tekintettek át. Azt találták, hogy a halálozási arány kisebb volt a Kelet-Ázsiából és Latin-Amerikából érkezett, ám magasabb az Észak-Afrikából és Kelet-Európából érkezett migránsok körben, mint a hat vizsgált nyugat-európai befogadó ország lakói körében.

A teljes cikk

(forrás: 24.hu)
hirdetés

Könyveink