hirdetés
2022. december. 02., péntek - Melinda, Vivien.
hirdetés

Beavatkozás nélkül az állami ellátáshoz romlik a magánellátás színvonala

Bár van lehetőség az orvosok értékelésére a magánegészségügyben, ez inkább arról szól, hogy a beteg hogyan érezte magát az ellátás során, semmint az orvosi munka eredményességéről és minőségéről.

Meredeken esik a magánszektor azon készsége, hogy ne csak az ellátási környezetet illetően, hanem orvosszakmailag is valóban kiemelt szolgáltatást nyújtson a betegeknek – fogalmazta meg a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) szerda esti, online ülésen Váradi Péter, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének alelnöke. A munkaerőhiány miatt a szolgáltatók versenyeznek az orvosokért, így sokszor nem feltétlenül a legkiválóbb szakemberek megnyerése a cél, mint inkább az, hogy egyáltalán kínálni tudjanak olyan szolgáltatást, amelyre a vevőkör részéről igény mutatkozik. Mint példaként hozta, egy endokrinológiai magánrendelés akkor is teljes kapacitással működhet, ha nem az ország legkiválóbb endokrinológusa dolgozik ott. Mindez azt eredményezi, hogy a magánellátás színvonala nem elrugaszkodik, mint inkább közelít az állami ellátáséhoz.

Egy-egy orvos munkájának minőségi mutatóit az állam tudná előállítani az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) adatai alapján – többek között ez is kiderült az ülésen, ahol a szakemberek arról beszéltek, milyen szerepet kaphatnának a magánszolgáltatók, az egészségpénztárak és az egészségbiztosítók a betegellátásban. Hogy ez tisztázódhasson, ahhoz elsősorban az államnak kellene megfelelő szabályrendszert és törvényi környezetet kialakítania. Az orvosi munka minőségének mérése komoly kihívást jelent úgy a privát- mint a közellátásban, hiszen ebből a szempontból nem az a lényeg, hogy az adott szolgáltató milyen tulajdonban van, hanem hogy megfelelő szakmai háttérrel tudjanak tőle szolgáltatást vásárolni.

Kevésbé a hálapénz tilalma, mint inkább a magánegészségügyi piacon még mindig jelenlévő szürkegazdaság fehéredése, a transzparencia növelése eredményezheti az egészségpénztárak és egészségbiztosítók fellendülését – mondta Váradi Péter. Ehhez az este másik előadója, Oláh Attila, a Groupama Biztosító egészségbiztosítási üzletágvezetője azt is hozzátette, a két szegmens átlátható és hatékony együttműködésének alapja, hogy az állam definiálja az ellátási alapcsomagot. Azaz meg kell határozni, hogy mi az a pont, ameddig a társadalombiztosítás fedezetet nyújt a beteg ellátásához. Ezen a ponton átlépve lehetne meghatározó szerepük a biztosítóknak és egészségpénztáraknak.

A magyar egészségügy magára hagyja a betegeket, akik így csak sodródnak a rendszerben, nincs olyan szereplő, amely segítene eligazodnia abban, hogy hol veheti igénybe a számára szükséges ellátást – fogalmazta meg Kovácsy Zsombor, az online ülés moderátora. A szakemberek szerint a pénztáraknak és biztosítóknak is érdekük, hogy ügyfeleik a megfelelő betegutat járják be, így segíteni kell őket ebben, amihez azonban ezeknek a szereplőknek is bővíteniük és erősíteniük kell a szolgáltatási palettát.

A társadalmi hasznosság és igazságosság kereteit az államnak kell meghatároznia – hangzott el a kulcsmondat arra a felvetésre, hogy lehet-e szerepe a pénztáraknak és biztosítóknak az ellátási és hozzáférési egyenlőtlenségek csökkentésében, hogy ezt ne az egyén anyagi helyzete határozza meg. Most a várakozási idő csökkentésében, vagy egyes, a közfinanszírozott szférában nem elérhető ellátások biztosításában merül ki a privát szféra szerepe, márpedig ha megfelelő szabályozó rendszer híján ebbe az irányba megyünk tovább, azt úgy az állami, mint a magánbetegeket negatívan fogja érinteni. Az állam feladata lenne, hogy mind szélesebb társadalmi rétegeket vonjon be az egészségpénztári rendszerbe a munkáltatókon keresztül, kedvezményekkel is ösztönözve ezt, így azoknak is megteremtenének egy, dedikáltan az egészségügyben felhasználható keretet, akik maguk ezt nem tennék meg – jegyezte meg Váradi Péter. Oláh Attila azt tette hozzá, a biztosítók is rendelkeznek olyan szerepkörrel, amelyben tenni tudnak az esélyegyenlőségért.

Fotó: archív
Fotó: archív

A ki nem elégített igények szabják át a szolgáltatások körét

Az összes egészségügyi kiadások egyharmada, mintegy 950 milliárd forint magánkiadás – foglalta össze előadásában Váradi Péter az adatokat. Az összes fekvőbeteg ellátás 11, a járóbeteg-ellátás (fogászattal együtt) 45 százalékát zsebből fizetik a magyarok. A diagnosztikára fordított összkiadás 13 százaléka, a gyógyszerköltés fele érkezik magánforrásból a rendszerbe, és a prevencióra is költenek saját bevételeikből a háztartások. A hazai saját költések 32 százalékos aránya az állami kiadásokkal szemben kiugróan magas az Európai Unióban, ahogy ebben a viszonyrendszerben magas a katasztrofális egészségügyi kiadást elszenvedő családok 11 százalékos részaránya is. A 950 milliárdos magánkiadásokból mindösszesen 100 milliárd forint megy át az intézményeken.

Az egészségpénztárak bevételének 80-85 százaléka magánszemélyektől származik, a bevétel-növekedés mintegy nyolc százalékos, a magánbiztosítók ennél nagyobb ütemben gyarapodtak az elmúlt években. Míg utóbbiak nem biztosítanak teljes körű fedezetet minden egészséggel kapcsolatos kiadásra (pl. gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre), addig a pénztárak minden terméket és szolgáltatást finanszíroznak.

A városi, értelmiségi, jobban kereső, pénzügyileg tudatosabb rétegek teszik ki a pénztári tagság zömét, és megfigyelhető az a klasszikus társadalombiztosításban tapasztaltakkal ellentétes tendencia, miszerint a magánegészségügyre fordított kiadások 20-60 éves kor között emelkednek, majd csökkenni kezdenek. Ebben a kosárban nagyon jellemzően nem gyógyszerre és gyse-re költenek a tagok, hanem kifejezetten ellátásokra. A 18-24 éves korosztály több mint felénél detektálható magánorvosi kapcsolat – idézett egy korábban már ismertetett kutatás adataiból Váradi Péter, az abban foglaltak szerinte arra utalnak, hogy felnő egy generáció, amely már egyáltalán nem lép kapcsolatba az állami ellátórendszerrel, mert annak színvonala nem elégíti ki az igényeit.

Komoly előrelépést jelentene a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások terén, ha az állam minél inkább a munkaadóknak biztosított adókedvezményekkel ösztönözne a lakosságot az öngondoskodásra – mondta összefoglalójában Oláh Attila. A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítással mintegy 300 ezer fő rendelkezik idehaza, az innen származó bevétel mintegy 25-30 milliárd forintot tesz ki, és az utóbbi 4-5 évben emelkednek. Míg a klasszikus betegségbiztosításra 8-10, addig az ugyancsak kizárólag kifizetéssel járó élet- és balesetbiztosításokra közel 30 milliárd forintot költenek a magyarok.

Hatékonyabban lehetne felhasználni a szolgáltatásfinanszírozó biztosításokat, ha erőteljesebben tudnák kiegészíteni a tb-t, ez az ellátás hatékonyságán és a hozzáférésen is sokat javítana Oláh Attila szerint. Ehhez azonban az államnak meg kellene határoznia a magán- és a közfinanszírozott ellátások kereteit, hiszen számos olyan folyamattal, speciális ellátással találkozhatunk az egészségügyben, ahol a két szféra feladatait kombinálni kell költségmegosztással, közös szervezéssel.

Bár a magánkórházakban szélesedik az ellátási paletta, a magánbiztosítások elérhetősége a fekvőbeteg-ellátásban egyelőre korlátozott a piacon, ám – megfelelő szabályrendszer mellett – az állami kórházakban is le tudnák kötni a ki nem használt kapacitásokat, ami az államnak és a biztosítottaknak is előnyös lenne – vázolta a lehetőségeket Oláh Attila.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
hirdetés

Könyveink