hirdetés
2019. szeptember. 16., hétfő - Edit.
hirdetés

Balog: jövőre 15,8 milliárd forint jut bérrendezésre az egészségügyben (Frissítve: Éger, Balogh...)

A jövő évi költségvetés tervezetében 15,8 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyben dolgozók béremelésére, jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten. Az orvoskamara üdvözli a jövő évi béremelést, de átfogó intézkedést sürget.

hirdetés

Balog Zoltán az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén elmondta, ez 43 ezer ápolót és 18 ezer orvost érint. A béremelésről szerdai ülésén döntött a kormány.

A miniszter közölte azt is, hogy a kormány 2,5 milliárd forintot szán a rezidensprogramból kikerülő fiatal orvosok bérének szinten tartására. A tárcavezető úgy fogalmazott, 2010 és 2014 között 95 ezer egészségügyi dolgozót érintett bérkiegészítés vagy béremelés, és mostantól ez a bérkiegészítés része lesz az alapbérüknek. Szintén a jövő évi költségvetésben tízmilliárd forint jut az alapellátás további fejlesztésére, illetve ötmilliárd forint a többletkapacitások befogadására.

Az alapellátási törvénnyel kapcsolatban közölte, a dokumentum tervezetéről a jövő héten kezdődik egyeztetés. Egy fontos elemet azonban abból a miniszter kiemelt: az önkormányzatoknak lehetőségük lesz arra, hogy eltekintsenek az iparűzési adó beszedésétől a háziorvosi praxisok esetében.

Az új budapesti kórház beruházásának megkezdésére egymilliárd forint áll rendelkezésre, mondta a miniszter és beszámolt arról is, hogy a kórházi adóssággal kapcsolatban Zombor Gábor államtitkár megkezdte az egyeztetést, és jövő hét elején megindulnak a kifizetések. A miniszter jelezte továbbá, hogy a következő évben is rendelkezésre áll a szükséges forrás az adósságkezelésre, ennek csökkentése kiemelt kormányzati cél.

Balog Zoltán bizottsági meghallgatásán beszámolt a kormányzat eddig megtett intézkedéseiről is. Kiemelte, az elmúlt négy év legfontosabb célkitűzése, hogy a kormány a magyarországi népesedési helyzetben fordulatot tudjon elérni, illetve az, hogy mérsékeljék a fejlett és a leszakadó országrészek között különbségeket mind a gazdaság, mind a közszolgáltatások szintjén, ami komplex intézkedési tervet igényel, ugyanúgy, mint a romák felzárkóztatásának ügye.

A bizottsági ülésen több képviselő is a szociális ágazatban dolgozók bérhelyzetéről és a szociális életpályamodellről kérdezte a minisztert, utalva arra, hogy az ebben a munkakörben foglalkoztatottak (beleértve az óvodai, bölcsődei dolgozókat) bére néhol nem éri el a létminimum összegét. Balog Zoltán a szociális életpályamodell kapcsán úgy fogalmazott, "csapataink harcban állnak". Jelezte, a jövő évi költségvetésben jelentős tartalékok vannak, amelyet igyekeznek a lehetőségek szerint e probléma megoldására fordítani, és a béremelés csak ebben az esetben valósulhat meg.

*

A csütörtökön bejelentett béremelés Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem beépíthető a jelenleg a 2011-es szinten befagyasztott alapbérekbe. A kamarai elnök az MTI megkeresésére azt mondta, üdvözlik a Balog Zoltán miniszter által csütörtökön bejelentett béremelést, de véleménye szerint a mozgóbéreket, tehát a túlórapótlékot, az ügyeleti díjakat nem lehet "alapbéresíteni", hiszen az attól függ, hogy ki mennyi ügyeletet vállal.

Éger István későinek ítélte a jövő évi béremelést, mivel három éve várat magára az átfogó béremelés folytatása, továbbá ígéret sincs egyéb ágazati béremelésre. Ezt át kellene gondolni, idő még van rá. Jövőre mindenképpen egy átfogó, jelentős béremelést kell végrehajtani, hangsúlyozta a MOK elnöke.

Az alapellátási törvény tervezetéről a köztestület elnöke azt mondta, örvendetes a háziorvosi ellátást megerősítő kormányzati szándék, de azt semmiképpen sem tudják elfogadni, hogy a dokumentumtervezet az önkormányzatokra bízná, kiszabják-e a praxisokat terhelő iparűzési adót. Ez nem jó megközelítés, már a filozófia is hamis, hiszen közpénzt adóztatnak meg, fogalmazott.

Éger István szerint nem lehetőségként kellene az iparűzési adó elengedését rögzíteni a tervezetben, hanem egyértelműsíteni kell, hogy az önkormányzat nem szabhatja ki ezt az adónemet a praxisokra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által készített tervezet eredetileg még a praxisok iparűzési adójának eltörlésére tett javaslatot.

FRISSÍTÉS (2015.05.15.  15:01):
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint örvendetes a kormány által bejelentett jövő évi béremelés, de a rendelkezésre álló 16 milliárd forint szétosztása még nyitott kérdés. Balogh Zoltán kamarai elnök az MTI megkeresésére pénteken azt hangsúlyozta, a köztestület továbbra is az ágazatban dolgozókra vonatkozó életpályamodell és az ehhez tartozó illetménytábla kidolgozását sürgeti.  Balogh Zoltán jelezte azt is, kezdeményezni fogják az egészségügyért felelős államtitkárnál, hogy az egészségbiztosítási pénztár idei maradványából jusson még ebben az évben illetménypótlék-kiegészítés a szakdolgozóknak.
A MESZK elnöke arra a kérdésre, hogy a béremelés bejelentésének fényében megtartják-e a jövő keddre tervezett politikamentes felvonulásukat, azt válaszolta, a szakállamtitkársággal folyamatosak az egyeztetések, várják a béremelés konkrét elosztásának részleteit, de jövő hétig még tanácskozik a kamara országos elnöksége is.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink