hirdetés

 

Az MTA 2026-ra is meghirdeti a Lendület Program pályázatát

A Magyar Tudományos Akadémia Lendület Programja több mint másfél évtizede játszik meghatározó szerepet a tudományos kiválóság támogatásában, elősegítve a kiemelkedő, áttörő eredményekkel kecsegtető kutatócsoportok létrejöttét.

A program 2026. évi pályázati felhívására az új, önálló kutatócsoportot alapítani kívánó fiatal kutatók pályázatait várja az Akadémia.

A pályázatok beadási határideje 2026. február 27. 14.00 óra.

A korábbi évektől eltérően 2026-ban Lendület-pályázatot azok a tehetséges fiatal kutatók nyújthatnak be, akik 40 év alattiak, PhD-fokozatukat 2016. január 1. és 2022. december 31. között szerezték meg, már sikerrel pályáztak rangos hazai vagy nemzetközi pályázatokra, és csoportvezetőként még nem részesültek Lendület-támogatásban.

Azok a fiatal kutatók is beadhatják pályázatukat, akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) valamelyik kiválósági pályázatára 2023. január 1-jét követően beadott pályázatukkal eljutottak az értékelés második fordulójáig, de nem részesültek támogatásban, és ugyancsak megfelelnek a korhatárt és a PhD-fokozatot érintő feltételnek. A gyermekek után továbbra is igényelhető korkedvezmény.

A megpályázható támogatás maximális összege átlagosan évi 60 millió forint.

A benyújtandó pályázati anyag formai követelményeinél újdonság, hogy a pályázat kutatási tervének két részből kell állnia: az 1. rész a kutatási projekt rövid bemutatása, a 2. rész a tervezett kutatási projekt teljes futamidejére vonatkozó részletes leírás, továbbá a pályázói nyilatkozat kibővült a mesterséges intelligencia használatára vonatkozó résszel. Fontos, hogy a megadott formai követelményeket és terjedelmi korlátokat be nem tartó pályázatot érdemi vizsgálat nélkül elutasítják.

A Nemzeti Kutatási Kiválósági Program EXCELLENCE vagy HIGHLIGHT támogatását 2025-ben elnyerő kutatók 2026-ban nem részesülhetnek Lendület-támogatásban.

Egyéb megkötések: egy kutató egyszerre csak egy támogatott Lendület-kutatócsoportnak lehet résztvevője vagy vezetője; a Lendület-támogatás futamideje alatt életvitelszerűen Magyarországon kell tartózkodnia; a pályázat benyújtásakor rendelkeznie kell MTMT-azonosítóval és az MTMT-ben naprakész adatokkal.

A Lendület-támogatás csak egyszer nyerhető el.

A pályázat részletei a Lendület Program 2026. évi pályázati felhívása alatt olvashatók.

(forrás: Magyar Tudományos Akadémia )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...